Az elmúlt év európai nehézségei ugyanis arra vallanak, hogy a tengeren innen túl lassú a fejlődés az Európai Egyesült Államok felé, és ez a lemaradás tartós károkat okoz. A hitelválság először a magángazdaságot sújtotta, majd a közszférában okozott adósságválságot Európa-szerte. Miért mérgezhetik a bankoknál lévő rossz adósságok mind a magángazdaságot, mind a kormányzati pénzügyeket az euróövezetben, és miért nem az Egyesült Államokban? Azért, mert ideát mind a magángazdaság, mind a kormányok túlságosan függenek a bankoktól. Az euróövezetben bankok adják, kölcsönök formájában, a magángazdaság hitelfinanszírozásának több mint 70 százalékát, és a kormányzati adósságoknak átlagosan 15-16 százaléka szintén bankkölcsön.

Nem így az Egyesült Államokban: a magángazdasági tartozásnak csak mintegy 25 százaléka bankkölcsön, a többi szabadon forgatható értékpapír, és az amerikai kormányzat adósságában gyakorlatilag nincs bankkölcsön. Természetesen az amerikai adóságok hitelezői között is ott vannak bőségesen a bankok, de nem kölcsön, hanem a szabad értékpapírok útján. Miközben az amerikai kormány már 2008 óta működteti - ráadásul némi profittal - bank- és adósmentő programját (TARP), amelyben egyebek közt részvényeket és más értékpapírokat vásárolt bajba került nagy cégektől és bankoktól, és ezek már visszafizették az összegek nagy részét kamatostul és osztalékostul, addig az euróövezet csak idén jutott el annak meghirdetéséig, hogy kellene egy közös bankfelügyeleti és bankmentő rendszer - ez a mostanában sokat emlegetett "bankunió" -, de eredmény még jövőre is alig várható.

Az egyes tagországok eddigi önálló bankmentő kísérletei viszont több bajt okoztak, mint amennyit megoldottak - elsősorban súlyosbították a közadósságot. Az euróövezeti országok összesített kormányzati adóssága az összesített hazai össztermék (GDP) 90 százaléka felé közelít. Az Egyesült Államok kormányzati adóssága az ottani pénzügyminisztérium szerint december 5-én 16,338 billió dollár volt, de ebből az euróövezeti kormányzati adóssággal egybevethető közadósság csak 11,548 billió dollárt tett ki: ez az idén várható amerikai GDP 74 százaléka lehet. Ezért is a dollár erős, az amerikai kötvényhozamok többsége nem éri el az 1 százalékot, a külföldi hitelezők kinnlevőségük mérete miatt az amerikai gazdaság sikerében érdekeltek.

Így az amerikai kormánynak semmi oka abbahagyni a gazdaság költségvetési ösztönzését. Némi takarékosságra szoríthatja ugyan a januárban fenyegető "költségvetési szakadék" - fűnyírószerű, automatikus kiadáscsökkentések egy tavaly nyáron elfogadott törvény nyomán, hacsak addig nem tud az elnök és a kongresszus megállapodni a költségvetés tartós javításában kompromisszumos intézkedésekkel. Ha nem lesz siker, az fékezheti az amerikai gazdaságot, de csak átmenetileg. Az Európában tevékenykedő sok-sok kormánynak viszont egyénileg már rég nincs pénze élénkítésre, vagy legalábbis nem meri megkockáztatni, pontosan a hitel- és adósságválság miatt. Ők már egy ideje éppen csak kimászni próbálnak a "költségvetési szakadékból", amelybe Amerika eddig bele sem esett.

Ezenközben az euróövezetnek még olyan közös költségvetése sincs - és belátható időn belül nem is lesz -, amely közös kötelezettségekért jótállhatna, illetve puszta méretével érdekeltté tenné a hitelezőket a hitelképessége fenntartásában. Az Európai Tanács elnökének legújabb javaslataiban csak az szerepel, hogy a közösségnek valamiféle közös "költségvetési képességre" kellene szert tennie, de a "transzfer-Európától" viszolygó német kormány megnyugtatására ehhez is hozzátette, hogy egy efféle "képesség" nem vezethet egyetemleges felelősségű közös adósságvállalásokhoz.

Az Egyesült Államoknak ilyen gondja nincs, közös szövetségi költségvetése 1913 óta működik, és kormánya a teljes adósságából több mint 2 billió dollárral az amerikai központi banknak - a szövetségi tartalékbank-rendszernek (Fed) - tartozik. Az Európai Központi Bank még fényévekre van attól a lehetőségtől, hogy általánosan adósságvásárlással segíthesse az euróövezet gazdaságát. Az sem mellékes a világ geopolitikai jövője szempontjából, ami szintén idén derült ki: miközben Európa külső energiafüggősége nő, az Egyesült Államokban a palaolaj és a palagáz kiaknázása nagy léptekkel halad, bár a környezetvédők aggódnak. Belátható időn belül az Egyesült Államok önellátó lehet ezekből az energiaforrásokból, talán még exportra is futja.

A világ mai háromszögében Kína esélyei szintén sorsdöntők lehetnek. Még nem tudni, hogy a Kínai Kommunista Párt múlt hónapban megválasztott új vezetősége mennyit módosít a több évtizedes gazdasági modellen, amely az exportra, a beruházásokra és az olcsó munkára alapozva gazdasági nagyhatalommá tette Kínát a külpiacokon. Amit azonban tudni lehet, az mindenképpen iránymutató: részint a nemzetközi politikai nyomás miatt, részint a parttalanul növekvő külső mérlegtöbbletek miatt a kínai valuta, a jüan fokozatosan és menthetetlenül felértékelődik, a belső nyugalom és stabilitás érdeke pedig megköveteli a munkabérek, a jólét növelését, a hazai fogyasztás serkentését. Ily módon a kínai gazdaság szükségképpen halad egy hazai piac vezérelte modell felé, vesztve hagyományos külső versenyképességéből. Valószínű, hogy ennek előnyeit az erősebb, innovatívabb és támogatottabb amerikai gazdaság jobban kihasználhatja, mint a szerkezeti bajokkal béklyózott európai gazdaság. Az idei fejlemények nyomán bármelyik fogadóiroda esélyjegyzésében első helyezett lenne az Egyesült Államok, a második Kína, a harmadik Európa. Igaz, még az is dobogós helyezés.

Kapcsolódó cikkek