brusszel


Több jut az iskolatej programra jövőre

Figyelő Online
2012.12.28  13:29   
mail
nyomtatás
Jövőre mintegy 1,5 milliárd forintot biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a folytatódó iskolatej programra, 300 millió forinttal többet, mint 2012-ben - közölte a szaktárca pénteken közleményben.
A VM ismertette azt is, hogy jelentősen megemelte a folyadék tej, illetve ízesített változatai - például a kakaó - esetében igényelhető támogatási mértéket az eddigi deciliterenkénti 27,6 forintról 30 forintra. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint bővül a programban igényelhető termékek köre is: 2013-ban már laktózmentes tejet is kaphatnak az iskolások.

A szaktárca emlékeztet arra, hogy az óvoda- és iskolatej program 2004-2012 között érvényes szabályozásában meghatározó szerepük volt az önkormányzatoknak. Miután 2013-ban már nem minden esetben az önkormányzat az általános iskolák intézményfenntartója, a VM a program jövő évi szabályozásában változtatásokat hajtott végre: egyrészt továbbra is biztosított a közvetlen feldolgozói igénylési lehetőség, másrészt a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ is csatlakozik a programhoz, amely a 3000 lélekszám alatti települések önkormányzataitól átvette a működtetést. A VM közölte azt is, hogy 2013-ban jelentősen bővül a 100 százalékos támogatásban részesülő önkormányzatok száma.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.