brusszel


MGYOSZ: a jövő terhére sikerült megoldani a minimálbéremelést

Figyelő Online
2013.01.01  09:02   
mail
nyomtatás
A bértárgyalásokon jó kompromisszum született, mivel az első félévi 5,4 százalékos minimálbér-emelést a költségvetés magára vállalta a 11 kiemelt ágazatban, ahol éves szinten 2,7 százalékos emelést kell finanszírozniuk a munkaadóknak - jelentette ki Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke.
A munkaadók abból indultak ki a 2013. évi bértárgyalásokon, hogy a gazdaság válságos időszaka tovább tart, javulás nem várható, ezért nem indokolt a minimálbér emelése, miután 2012-ben jelentős, 19 százalékos minimálbér, illetve a 15 százalékos garantált bérminimum emelés történt, amelyet részlegesen ellentételezett a költségvetés - rögzítette a munkaadói alapállást az MGYOSZ alelnöke. Mivel ennek a kompenzációnak nagyobb része 2013-ban már elmarad, a munkaadók által fizetendő minimálbér terhe automatikusan öt százalékkal emelkedik, miközben sok vállalkozásnak a bevétele jó esetben stagnálni fog, rosszabb esetben zsugorodik - tette hozzá.

Rolek Ferenc elismerte, hogy a keveset kereső munkavállalók számára öt százalék körüli infláció mellett jelentős reálbér csökkenés következett volna be, ha a minimálbér nem változott volna. Azaz a vállalkozások sem vitatják, hogy dolgozóiknak is meg kell élniük, ezért egy kismértékű, 2,6 százalék körüli minimálbér emelés elfogadhatónak látszott. Noha a tárgyalások során a munkaadók és a szakszervezetek álláspontja nem közeledett, a végeredmény mégis 5,4 százalékos minimálbér emelés, igaz az első félévben ezt, pontosabban a 10 milliárd forintos többlet terhet 11 ágazatban, 256 ezer dolgozónál a költségvetés magára vállalta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a 11 kiemelt ágazaton kívül több mint 365 ezer munkavállalónak éves szinten 5,4 százalékos minimálbér-emelést fizetnek a munkaadók, s ehhez a költségvetés nem járul hozzá.

"A jövő terhére sikerült megoldani"

"A végeredményt tekintve a bértárgyalásokon jó kompromisszum született, ami számunkra vállalható" - fogalmazott Rolek Ferenc, hozzátéve, hogy a 10 milliárd forintos költségvetési támogatás 2014-ben már elmarad, a 2014-es bértárgyalásokon "megjelenik majd" a 2,6-2,7 százalékos többletteher, nincs szó nulláról való indulásról, tehát a 2012. évi problémát a jövő terhére sikerült megoldani.

Az országos bérajánlásra vonatkozó kérdésre az MGYOSZ alelnöke azt felelte, hogy a kötelező minimálbérrel és szakmunkás bérminimummal szemben a bérajánlás csak orientációt jelent, illetve jelentett volna. Az MGYOSZ véleménye szerint a mai helyzetben, amikor a vállalkozások piaci helyzete olyannyira eltérő, szórt, hogy egy átlagos mérték semmiképpen sem képes betölteni rendeltetésszerű funkcióját.

Rolek Ferenc véleménye szerint a bértárgyalások új szervezeti formája, az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) helyébe lépő Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) jól betölti funkcióját. Ezt azzal magyarázza az alelnök, hogy a nyilvánosság nélkül zajló tárgyalások jóval rövidebbek, hiszen a szereplők "nem a kameráknak beszélnek". A hetente ülésező VKF nem fél, vagy egész napig tartott, hanem egy-két óra alatt befejeződött - tette hozzá.

Hirtelen ötletek

Az alelnök kissé szkeptikusan fogadta azt a felvetést, hogy a kormány szerint az adórendszer lényegi átalakítása 2012-vel véget ért. "Nyugtával dicsérd a napot, így szól a közmondás, s ez azért is indokolt, mert az MGYOSZ már fél, egy évvel ezelőtt is erre számított..." - fogalmazott, majd hozzátette: "egy év múlva térjünk vissza a témára".

Miközben az MGYOSZ maximálisan egyetért a kormánnyal abban, hogy a három százalék alatti államháztartási hiányt tartani kell, s "érzékeljük, hogy ha a hiány várhatóan meghaladja ezt, akkor be kell avatkozni", de a bevétel növelése érdekében hozott adótörvény-változások kártékonyak lehetnek - magyarázta Rolek Ferenc. "Hirtelen ötletek pattannak ki valakiknek a fejéből, amelyeket komoly egyeztetés nélkül, pillanatok alatt végigfuttatnak, és az egyeztetés hiánya miatt szakmai bakik csúsznak, csúszhatnak be a folyamatba. Ennek véget kellene vetni. Ha már szükség van a többletadókra, ám legyenek, de arra lenne szükség, hogy a fontos adótörvények ne változzanak már ebben a kormányzati ciklusban, s azokkal hosszabb számolhassanak a vállalkozások" - fejtette ki az alelnök.

Ezzel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy a VKF alapító okiratában benne van a gazdasági jogszabályokról való egyeztetés, márpedig az adótörvények ilyenek. Jelezte azt is, hogy a nemzetgazdasági tárca illetékes helyettes államtitkárával volt konzultáció a munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó kisadókról, ez az egyeztetés azonban elmaradt például a tranzakciós adóval, vagy a közműadóval kapcsolatban."Mivel a vállalkozások fizetik ezeket az új adókat, mi jobban tudjuk, hogy milyen gyakorlati problémák kerülhetnek elő, ezért kellene még a jogalkotás folyamatában egyeztetni" - tolmácsolta a gyáriparosok kérését a szervezet alelnöke.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.