brusszel


Hétfőtől lesz buszközlekedés Dombóváron

Figyelő Online
2013.01.02  19:36   
mail
nyomtatás
Hétfőtől ismét indulnak helyi autóbuszjáratok Dombóváron, ahol január elseje óta nincs helyi közösségi közlekedés a Volán társasággal való megegyezés hiányában.
A város képviselő-testülete szerdán zárt ülésen, egyhangúlag úgy döntött, hogy január 7-étől legalább hat hónap, legfeljebb egy év időtartamra a csákvári székhelyű Régió 2007 Kft.-vel köt szerződést a helyi autóbuszjáratok üzemeltetésére. Szabó Loránd, Dombóvár független polgármestere a döntés után elmondta: a cég a Gemenc Volán Zrt.-nél alacsonyabb, kilométerenként 380 forintos díjért végzi a szolgáltatást, az önkormányzat így 15-16 millió forintot takarít meg. A kft. négy saját autóbusszal szállítja majd az utasokat.

A városi autóbusz-közlekedés azért állt le a húszezer lakosú városban, mert az önkormányzat december 27-én nem fogadta el a Gemenc Volán 400 forintos kilométerdíjat tartalmazó ajánlatát, és nem ismerte el a Volán társaság korábbi, tízmillió forintos díjkompenzációs igényét sem. Szabó Loránd bejelentette: a Tolna megyei városban február 1-jétől a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedésért Egyesület által kidolgozott új menetrend alapján közlekednek a helyi járatok, március 1-jétől pedig a jelenleg 190 forintos vonaljegy 200 forintba kerül majd.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.