brusszel


Obama TOP-10

Figyelő Online - Polgár Mátyás
2013.01.03  11:57   
mail
nyomtatás
Az újraválasztását követően Obama mozgástere kibővült, így kényes, de elkerülhetetlen döntésekre kerülhet sor az új ciklus alatt. Mindez rendkívüli lehetőséget kínál az USA számára a nemzetközi politika rendezésében is. Obama előtt 10 kiemelten fontos ügy áll, aminek megoldásában akár már 2013-ban jelentős előrelépéseket tehet. A Bloomberg szerkesztőinek összeállítása.
Az USA-nak végre komolyan kellene vennie Észak-Koreát, mert a jelenlegi irányvonal életképtelen. Képtelenség sarokba szorítani Kim Jong Unt pusztán azzal, hogy mondjanak le atomfegyvereikről, mielőtt komolyabb ügyekről, például a félsziget békéjéről tárgyalhatnának. Határozottan kell fellépnie a demokráciaellenes események ellen Bahreinben. Amerikának az Arab Tavasz mellé kell állnia és nem szabad engednie kibontakozni egy „Arab Telet". Szíriában minden eszközzel támogatnia kell az Assad-rezsim ellenzékét, és cselekvésre sarkallnia az ENSZ Biztonsági Tanácsát - írják a Bloomberg szerkesztői.

Az iráni konfliktus rendezése során továbbra is szükség van a nemzetközi szankciókra és Washingtonnak a koalíció élére kell állnia. Mindeközben lehetőséget kell biztosítania a helyzet tárgyalásos rendezésére is. Bár a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség részvétele és egy teljesen transzparens iráni program még további kockázatokat jelent és feltehetően Izraelt sem elégíti ki, de jelentős lépés annak megelőzésére, hogy nukleáris fegyver kerüljön Irán birtokába - vélik a szakértők.

A drone-okkal (távirányított robotrepülőgépek) vívott háborúk jogi hátterének pontos meghatározásával mind a mai napig adós az amerikai kabinet. Az amerikai tőzsdefelügyelet (CFTC) gyors szabályalkotással nagy előrelépéseket tett a derivatívák piacának átláthatóságáért. Tevékenysége viszont egyrészt elkapkodott és befejezetlen, másrészt a kevésbé szabályozott piacok felé tereli a kockázatéhes tőkét. Mindezek miatt további lépésekre és nemzetközi együttműködésre van szükség egy újabb pénzügyi válság megelőzése érdekében.



Miután Coloradoban és Washingtonban legalizálták a marihuána fogyasztását egyértelműen új drogháborús stratégia megalkotása vár Obamára, ami erőteljesebben támogatja a korrupció ellenes jogi és törvénykezési megoldásokat, szemben az eddigi - kvázi militarista - gyakorlattal. A Kuba elleni embargó felülvizsgálatában Obama már az első ciklusa alatt is jelentős előrelépéseket tett és most remélhetőleg véget érnek a két ország között a kereskedelmi szankciók. A regionális és globális kereskedelem fejlesztése további megállapodásokat igényel, melyeknek egyrészt a Csendes-óceán térségét összefogó partnerség (Trans Pacific Partnership), másrészt az USA-EU közti tárgyalások lehetnek a fóruma. Obama korábban helyesen értékelte, hogy az Izrael és Palesztina közti konfliktus rendezésébe fektetett minden erőfeszítés csak csekély megtérüléssel kecsegtet, ám a jelenlegi helyzet aktívabb szerepvállalást követel meg Washingtontól derül ki a Bloomberg elemzéséből.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200