brusszel


Negyedik generációs nukleáris erőművet épít Kína

Figyelő Online
2013.01.07  11:09   
mail
nyomtatás
Negyedik generációs, a szakértők szerint rendkívül biztonságos nukleáris erőmű építése kezdődött meg Kínában - számol be a kínai sajtó.
A háromilliárd jüanes (108 milliárd forint) beruházással épülő, 200 megawatt kapacitású erőműnek a kelet-kínai tengerbe benyúló, Santung tartománybeli Rongcseng városa ad majd helyet. Az építtető és üzemeltető cég, a Huaneng Santung Sitao-öböl Nukleáris Erőmű (HSNPC) vállalat tájékoztatása szerint az építkezés már decemberben megkezdődött, a létesítmény pedig várhatóan 2017 végére kerül üzemképes állapotba. A santungi az első nukleáris erőmű, melynek a kínai vezetés a 2011-es fukusimai katasztrófát követően zöld utat adott, a japán szerencsétlenség után ugyanis a kormány nukleáris erőmű-építési moratóriumot hirdetett.

Az állami kézben lévő Huanengen túl a CNEC nukleáris mérnökségi csoport és a pekingi Csinghua Egyetem van a projekt befektetői között. Utóbbi a reaktor kifejlesztőjeként annak "rendkívül biztonságos" mivoltáról nyilatkozott a kínai sajtónak, mondván, az erőmű negyedik generációs koncepció felhasználásával épül meg, vagyis vészhelyzet esetén olvadás és jelentősebb szivárgás nélkül, gyorsan lehet lezárni azt. A létesítmény Kína nukleáris iparának is lökést adhat, az ugyanis nagy arányban hazai fejlesztéssel készült, sikere esetén a technológiát más országokba is exportálni lehet - írja a Hszinhua hírügynökség. Az erőművet a következő évtizedekben egy jóval nagyobb, 6,6 gigawattos kapacitású erőműkomplexummá bővítenék a beruházók, amely így az ország legnagyobb ilyen létesítménye lehet. A kelet-ázsiai országban jelenleg 15 nukleáris reaktor üzemel csaknem 13 millió kilowatt kapacitással, 26 másik pedig építés alatt áll. Egy októberi, a kínai kormány által kiadott iparági fehér könyv szerint a központ célkitűzése az, hogy az ország nukleáris erőműveinek összkapacitása az évtized közepére a 40 millió kilowattot is elérje.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200