brusszel


Autópiac: lassan tér vissza a remény

Figyelő Online - Szirmai S. Péter
2013.01.09  08:00   
mail
nyomtatás
Az importőri prognózis szerint 58 000 darabra nő az idén a hazai új személyautó-piac, amely tavaly is gyarapodott, miközben kevesebb új motorkerékpár és kis-haszonjármű talált gazdára.
Mintha a hetedikről ugrottak volna ki. Nagyjából ekkora erő éri egy tempós autópálya-karambol részvevőit. Ha másért nem, Knézsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke szerint, ezért kell új autót venni, mert az új technika jobban véd balesetnél is a káros erőhatások ellen. Egyre többen áldoznak is rá. A Magyar Gépjármű-importőrök Egyesülete (MGE) múlt évet értékelő keddi tájékoztatóján Erdélyi Péter ügyvezető elnök már csaknem 18 százalékkal több új személygépkocsi forgalomba helyezéséről számolt be. Igaz, ez a 53 060 darab még annál is kevesebb annál a 55 718 kocsinál is, amit a Bokros csomag évében adtak el.

Ha már a számoknál tartunk, a motorkerékpárból 2012-ben 8 százalékkal, kishaszon járműből alig 5 százalékkal, a nagyhaszon járműveknél bő 3 százalékkal kevesebbet helyeztek forgalomba a DataHouse adatai alapján. A teljes új gépjármű piac így is 11 százalékkal haladta meg a 2011-es forgalmat.
Ami a vevőket illeti, továbbra is a céges vásárlás a döntő, amely meg is haladta a 80 százalékot. A magán vásárlók, nyilván a válság és a bedugult autófinanszírozás hatására, továbbra is távolról nézik az újautó-piacot, pedig 2008-ban még ők adták a forgalom csaknem 70 százalékát.


Az idén azonban e téren fordulat várható, miután a kereskedők már nem számíthatnak a céges vásárlások érdemi növekedésére. Erdélyi Péter ezért a magán vásárlók visszatérésében reménykedik, amely érdemi lendületet adhatna az álmosan ébredező piacnak, abban a szerencsés esetben persze, ha ehhez - életszerű és vonzó ajánlatokkal - a gépjármű finanszírozók is hozzá tudnak járulni, mert e nélkül nem megy. A kishaszon járművek 2012 második felében megtorpant piacán viszont az idén sem várható érdemi előrelépés, ahogyan a nagy teherautók eladásában sem.

A motorkerékpár-piacon már 4. éve dübörög a válság, a tavalyi 1799 darabos regisztrált értékesítés 8 százalékkal elmarad a 2011-től is. (A regisztrációra nem kötelezett 50 köbcentisekkel együtt is mindössze 4750 darabos volt a becsült tavalyi hazai értékesítés, amely 6 százalékos csökkenés.) A mintegy 145 000 darabos regisztrált hazai motorkerékpár-állomány így átlagosan már 13 éves. Szloboda Tamás, az MGE elnökségi tagja szerint annak ellenére maradt a pangás, hogy a 125 köbcentiméteres motorokat 2012 tavasza óta már „B" kategóriás, azaz autós úrvezetői jogsival is szabad vezetni. Pedig, például Portugáliában, pár éve, amikor ugyanezt engedélyezték, hatszorosára nőtt a 125-ös kategóriában az eladás.

A piac tavalyi nyertese Szloboda Tamás szerint azért itthon is újra a 125-ös robogó kategória lett, a nagy motorok közül csak a túra-endúrók eladása növekedett valamelyest, miközben a sport, túra és chopper kategória összeesett. Nagy csoda az idén sem várható a motorpiacon, mert a kormányzati regisztrációs adó-csökkentésből kifelejtették a motorokat. Jelenleg, egy 4 millió forintos 1400 köbcentis személyautó regisztrációs adója ugyanis kevesebb, mint egy félmillió forintos 125 köbcentis motornak. Az MGE prognózis így az idénre 2000 darabos regisztrált motoreladást tippel, reméljük igaza lesz.

A gyászosan alacsony bázisról a reményt keltő, 2. éve tetten érhető piaci bővülés azonban még csak ibolyaillat a ravatalozóban: kevés a boldogsághoz. Az elmúlt 4 év alatt drasztikusan - csaknem 40 százalékra - csökkent kereskedői és szerviz kapacitás fenntartásához sokkal nagyobb piacra, vagy a feketegazdaság, a feketén dolgozó műhelyek felszámolására lenne szükség. Erdélyi Péter ez irányban fontos lépésnek tartja, hogy parlamenti jóváhagyással a céges autók javítási és karbantartási kiadásainak áfá-jának a fele 2013. január 1-től visszaigényelhető, de van még tenni való.

Az ügyvezető elnök aggályosnak tartja a használtkocsi-import növekedését a kisebb regisztrációs adó következtében. Eszerint 2012-ben (az új személyautó eladást is meghaladva) 54 ezerre nőtt az előző évi 31 ezerről a használt kocsik behozatala, amellyel Európa roncstemetőjévé válhat az ország, mivel a behozott használt autók több mint fele idősebb 11 évesnél. A járműállomány elöregedése és egyre romló műszaki állapota mellett, az autósok felelőtlensége is riasztó. A márkakereskedések gyári előírások szerint dolgozó javítóbázisai helyett a számla és garancia nélkül dolgozó fekete szervizekbe viszik az autót (vagy a kötelező karbantartást elhanyagolva oda se).

Növekszik a műszaki vizsga és a kötelező biztosítás nélkül közlekedők aránya is. A csaknem 3 millió hazai gépjárműből, Erdélyi Péter szerint, mintegy negyedmillióra nem kötötték meg a kötelező felelősségbiztosítást és több mint félmilliót lejárt műszaki vizsgával használnak. Az évente a forgalomból végleg kivont mintegy 78 000 darab gépjárműből pedig alig több mint 15500 jut el legális bontókba, a többi valamelyik erdőszélen végzi.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.