brusszel


Hitelszerződést írt alá a Synergon és a Volksbank

Figyelő Online
2013.01.11  12:01   
mail
nyomtatás
Stratégiai finanszírozó partnerségről állapodott meg a Synergon csoport és a Magyarországi Volksbank Zrt., ennek alapján a cégcsoport finanszírozási lehetőségei jelentősen megváltoznak a piacon hozzáférhető szűkös lehetőségekhez képest - tájékoztatta a Synergon pénteken az MTI-t.
A megállapodással a Synergon Integrator Kft.-nek összesen 1,54 milliárd forintos finanszírozási keret felhasználására lesz lehetősége. A megnyíló keretből 400 millió folyószámlahitel, 800 millió forint projekthitel, 340 millió pedig egyéb keret.


A közlemény szerint a Synergon csoportnak a hitelszerződés aláírásával összesen 2,84 milliárd forint többcélú hitelkeret áll rendelkezésére, amelyből a bankok által biztosított folyószámla- és projekt-hitelkeret 1,55 milliárd forint.

A Synergon 2011-ben olyan célokat tűzött ki maga elé, amelyek szerves része a cégcsoport piaci pozícióinak erősítése, a befektetési holding alapokon nyugvó működés megvalósítása. A Sberbank Europe AG leányvállalatával kötött stratégiai együttműködés, valamint a bank által biztosított finanszírozás jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a cégcsoport projektjeinek megvalósítása, és a tervezett akvizíciók területén is nagy biztonságot jelentő finanszírozási háttér álljon rendelkezésre - közölte a Synergon.


A megállapodásnak köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy a Synergon növekedése stabil és folyamatos legyen nemcsak a hazai, hanem akár a regionális infokommunikációs piacon is. A társaság a korábbi finanszírozó bankjaival, a Raiffeisen Bankkal és az MKB Bankkal az évenkénti szokásos módon újította meg pénzügyi kereteit - idézi a közlemény Sipos Leventét, a Synergon Informatika Nyrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesét.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200