brusszel


Egymilliárd euróra emelték a PEMÁK értékesítési keretét

Figyelő Online
2013.01.11  18:48   
mail
nyomtatás
A Prémium Euró Magyar Államkötvény (PEMÁK) értékesítési keretét az eddigi 600 millió euróról 2013. január 11-i hatállyal 1,0 milliárd euróra emelte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
A forgalomba hozatal egyéb feltételei az ÁKK közleménye szerint nem változtak.

Az elsősorban lakossági értékesítésre szánt, de bel- és külföldi intézményi befektetők számára is elérhető hároméves futamidejű, az uniós inflációhoz kötött kamatozású devizakötvény értékesítését november 20-án kezdték meg, és várhatóan egy éven át értékesítik. A PEMÁK-ot eredetileg 200 millió euró értékben hirdették meg, a nagy kereslet miatt azonban már többször felemelték az értékesítési keretet.

A kötvények 2015. december 21-én járnak le, és félévente - júniusban és decemberben - fizetnek az Európai Unió inflációját - az európai statisztikai hivatal, az Eurostat által közzétett harmonizált fogyasztói árindexet (HICP) - 2,5 százalékponttal meghaladó éves kamatot.

Az első, 2013. június 21-én végződő kamatperiódusra a kamat évi 5,1 százalék, azaz a valamivel több mint fél évre a névérték 2,97 százaléka.

A kötvények névértéke egy euró, mindenkori ára a névérték plusz a vásárlás napjáig felhalmozott kamat.

A Magyar Államkincstár Állampénztári Irodáiban 2012. november 23-án kezdődött meg a PEMÁK belföldi értékesítése. Az deviza állampapír december 14. óta a devizabelföldi ügyfelek számára valamennyi értékesítési csatornán, így banki átutalással, bankkártyás és készpénzes vásárlással, illetve a WebKincstáron keresztül online vásárlással is elérhető. A PEMÁK-ot emellett több pénzügyi intézménynél is meg lehet vásárolni. December 20-tól a szomszédos államokban is elérhető a lakossági eurókötvény.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200