brusszel


A Fidesz a kéményseprés díját is csökkentené

Figyelő Online
2013.01.12  09:31   
mail
nyomtatás
A munkacsoport vezetője szerint ha valakinek nem éri meg Magyarországon termelni, akkor "nem fogjuk telesírni a zsebkendőnket".
Németh Szilárd, a január elsejétől hatályos rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport vezetője azt javasolta a kormánynak, hogy a víz-, a csatorna-, illetve a szemétszállítás területén kívül a kéményseprési szolgáltatások díjainak felülvizsgálata is kerüljön be abba a körbe, ahol a kabinet a rezsicsökkentés kiterjesztésének lehetőségét vizsgálja.

A csepeli polgármester erről a szombati Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt. Közölte azt is: a szolgáltatókat arra kérik, a számlán jól látható helyen tüntessék fel a tízszázalékos csökkentést.

Németh Szilárd szerint az idén egy átlagos családi kasszában 40 ezer forinttal több marad az első lépésben végrehajtott villamosenergia-, gáz- és távhőárcsökkentésnek köszönhetően.

Elmondta, hogy a jövő héten dől el, kik lesznek a tagjai az általa vezetett munkacsoportnak. Mint mondta, megkeresték többek között olyanok is, akik sok időt töltöttek az érintett szolgáltató cégeknél, és ismerik azok árképzési, számlázási gyakorlatát. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Magyar Energia Hivatal mellett szeretné, ha civilek, köztük nagycsaládosok, nyugdíjasok is segítenék munkáját.

Közölte, arra kérik a szolgáltatókat, hogy jól látható helyen, és egyértelműen követhető módon tüntessék fel az általuk kibocsátott számlákon a tízszázalékos csökkentést. Amennyiben ez nem történik meg, olyan jogszabályi változásokat fog kezdeményezni Németh Szilárd, amelyek erre kötelezik a szolgáltatókat.


Kifejtette: ha valakinek nem éri meg Magyarországon termelni, akkor "ebben az esetben nem fogjuk telesírni a zsebkendőnket". Hangsúlyozta, hogy a rezsicsökkentésnek nem az a célja, hogy portfólióváltást kényszerítsenek ki a külföldi tulajdonú szolgáltatóknál, de ez egy kellemes hozadéka is lehet a dolognak. Németh Szilárd elképzelhetőnek tartja azt is, hogy az E.On után hasonló tárgyalások kezdődhetnek arról, hogy magyar közösségi tulajdonba kerüljenek vissza az ezen a területen működő cégek.

MTI
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.