brusszel


Kísérleti programon dolgoznak Kínában

Figyelő Online
2013.01.14  15:41   
mail
nyomtatás
Kísérleti programon dolgozik a kínai központi bank (PBoC), amivel lehetővé válhat, hogy kínai magánszemélyek külföldi pénzpiacokon fektessenek be - jelentette be a pénzintézet hétfőn.
A PBoC közölte, a kvalifikált hazai egyéni befektetői program (QDII2) kidolgozása idei legnagyobb projektjeinek egyike. A kezdeményezés előzményeként a kormány 2006-ban indította el a QDII programot, amelynek keretein belül a kínai magánszemélyek értékpapír-vásárlása vált lehetővé, ám nem közvetlenül, hanem eszközkezelőkön és alapokon keresztül.

A programban tavaly év végével bezárólag összesen 85,6 milliárd dollár értékű kvótát osztottak ki, több mint száz intézmény, így például a Bank of China vagy a HSBC vett részt benne. Korábban azt illetően is születtek tervek, hogy a szárazföldi kínai lakosok közvetlen hongkongi befektetéseit lehetővé tegyék, ezt később elvetették, és helyette a QDII kiterjesztéséről döntöttek.

A PBoC célja, hogy Kína 3,31 ezer milliárd dolláros devizatartalékát diverzifikálja, és lazítson a dollárnak való kitettségén, valamint a kínai valuta szerepét növelje a külföldi piacokon, ezzel is segítve a jüan nemzetköziesedését. A cél elérése érdekében a határokon átívelő beruházások kivitelezését és a felülvizsgálat egyszerűsítését is ígérik, de a központi bank a kétoldalú devizacsere-megállapodások és a közvetlen valutahasználat fellendítésén is dolgozik.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200