brusszel


Decemberben 5 százalékos volt az infláció

Figyelő Online
2013.01.15  09:05   
mail
nyomtatás
A fogyasztói árak 2012-ben átlagosan 5,7 százalékkal emelkedtek, decemberben 5,0 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban és nem változtak a novemberihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A londoni elemzők decemberre 5,2-5,3 százalékos 12 havi inflációt vártak. Az elemzők által vártnál némileg kisebb 12 havi infláció a bázishatással magyarázható, mivel a szeszes italok és a dohányáruk ára 2012 decemberében kisebb mértékben emelkedett, mint egy évvel ezelőtt - mondta Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője.

Hozzátette: a 2013. év januári inflációs adatából már kiesik a múlt év januárjában bevezetett 27 százalékos áfa-kulcs, s részben már jelentkezik a 10 százalékos energiaárcsökkentés, de annak nagyobb része a februári, márciusi inflációs adatban jelenik meg.A fogyasztói árak 2011-ben átlagosan 3,9 százalékkal emelkedtek, 2011 decemberben 4,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2010 decemberében. A maginfláció szezonálisan kiigazított mértéke 2012 decemberben 12 havi összehasonlításban 4,9 százalék volt. Az éves átlagos alapdrágulás 5,1 százalékot ért el, egy évvel korábban a decemberi 12 havi maginfláció 3,3 százalékot, az éves átlagos alapdrágulás 2,8 százalékot tett ki. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított tavalyi éves átlagos áremelkedés 5,7 százalék, decemberben a 12 havi index 105,2 százalék volt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.