brusszel


Újabb képzésekkel bővül a "Tudásod a jövőd" projekt

Figyelő Online
2013.01.16  10:49   
mail
nyomtatás
Hamarosan újabb képzésekkel bővül a Tudásod a jövőd! projekt, amelyben minimális önerő mellett százezren vehetnek részt idegen nyelvi és informatikai képzésben 2014 augusztusáig - közölte a programgazda Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) kedden az MTI-vel.
A program keretében mostanáig 360 informatikai és idegen nyelvi képzés indult el. A tájékoztatás szerint a KIH a már 24 képző intézménnyel aláírt megállapodáson túl további 83 képző intézménnyel kötött együttműködési megállapodást. Emellett a képzések meghirdetése is ütemezetten halad, ennek köszönhetően január 22-én újabb képzések jelennek meg.

Közleményük szerint a programban minimális önerő befizetésével bárki idegen nyelvi, illetve informatikai képzésen vehet részt, aki betöltötte a 18. életévét, nem áll tanuló vagy hallgatói jogviszonyban középiskolával, illetve felsőoktatási intézménnyel. A költségtérítéses képzésben részt vevőkre a korlátozás nem vonatkozik - tették hozzá. Magyarországon eddig nem volt példa olyan horderejű és kedvezményes felnőttképzési programra, mint a Tudásod a jövőd! - írta a KIH.

A kormány fejenként bruttó 90 ezer forintos keretösszeggel támogatja az idegen nyelvi és informatikai képzést. Ez a támogatás a költségek 95-98 százalékát fedezi. A hátrányos helyzetű kistérségekből jelentkezőknek csak 2 százalék önrészt kell befizetniük, a többieknek 5 százalékot. A felnőttképzési program kiemelten kezeli a munkanélkülieket, a kismamákat, a legszegényebb környezetben élőket és a 45 év felettieket.

A jelentkezők a következő két évben az ország egész területén összesen 300 képző helyen tanulhatnak majd - fejtették ki.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Oktatásképzés

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.