brusszel


Fontos szinteket tört át az OTP

Figyelő Online
2013.01.17  18:13   
mail
nyomtatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,97 pontos, 1,68 százalékos emelkedéssel, 19 508,91 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 22,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.A magyar piacon folytatódott az OTP szerdán, nagy forgalom mellett indult emelkedése, sőt, a nap végére maga mellé tudta állítania a Molt is, zárása azonban a napi teljesítménynél gyengébbre sikerült - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. Hozzátette: mindkét papír komoly emelkedéssel zárt, a régi időket idéző forgalommal.

Az OTP fontos szinteket tudott áttörni az elmúlt két napban, pénteken kiderül, hogy tartja-e erejét vagy kis mértékű profitrealizálás kezdődik. A magyar fizetőeszköz is erősödött, de jóval visszafogottabban, mint az OTP. A nyugat-európai, tengerentúli piacok az elmúlt napok, hetek szokásos fél százalék alatti elmozdulását produkálják, most éppen pozitív irányba.

Az Amerikából érkezett makroadatok vegyes képet mutattak, volt olyan - például a munkaerő-piaci -, ami sokkal jobb lett a vártnál, ami nyilván adott egy kis lendületet a piacoknak. Csütörtökön talán ez volt a legnagyobb katalizátor, de az OTP enélkül is elég "combos" volt - mondta Sőre Balázs. Pénteken a kínai GDP adatra figyel a piac.A Mol 495 forinttal, 2,69 százalékkal 18 900 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.Az OTP-részvények ára 111 forinttal, 2,44 százalékkal 4655 forintra nőtt, forgalmuk 18,2 milliárd forintot tett ki.A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 405 forintra emelkedett, forgalma 681,7 millió forint volt.A Richter árfolyama 45 forinttal, 0,12 százalékkal 37 055 forintra csökkent, forgalma 982,0 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 151,6 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 0,99 százalékkal 18 300 forintra nőtt.A BUMIX 1 056,83 ponton zárt csütörtökön, ez 1,30 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200