brusszel


Elkészül a Grundfos második székesfehérvári gyára júniusra

Figyelő Online
2013.01.21  19:37   
mail
nyomtatás
50 új munkahely jön létre 2015-ig – hangzott el az épülő gyárcsarnok hétfői bokrétaavató ünnepségén.
Török László, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, negyedik magyarországi gyárukban a nagyméretű szivattyúk gyártásával a projektközpontú szolgáltatásokat akarják bővíteni. Emellett céljuk a piacvezető pozícióik megőrzése.Kiemelte, a 2012-ben végrehajtott több mint ötmilliárdos és a 2013. évi több mint 12 milliárd forintos beruházás révén a Grundfos jobban ki tudja majd szolgálni a piacok növekvő igényeit, és tovább tudja növelni árbevételét és létszámát.Kocsis Zoltán gyárigazgató tájékoztatása szerint a gyártócsarnok építése 2012 júliusában kezdődött, a 16 ezer négyzetméteres termelőcsarnok mellé laborterület, kutatóiroda és szolgáltatóépület is létesül.

A vállalat jelenleg hatvan mérnökkel segíti a dán anyacég kutatás-fejlesztési tevékenységét, az új gyárban akár 120 fejlesztőmérnököt is tudnak majd foglalkoztatni.Egy közel 5000 négyzetméteres laboratórium mellett itt épül meg Európa legmodernebb és legnagyobb szivattyú tesztberendezése. Az 1500 köbméteres tesztmedence legmélyebb pontja 14 méterrel lesz a padlószint alatt, és a legnagyobb tesztelhető szivattyúcsonk átmérője egy méter lesz.

A gyárigazgató hozzátette: a fizikai dolgozók felvétele 2013 második negyedévében kezdődik, és 2014-re mintegy már 200-250 embert tudnak foglalkoztatni. 2015 végére - a kutatómérnökök létszámának növelésével - az újonnan épülő gyárban összesen 300-350 főnek lesz munkája.Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester köszönetét fejezte ki a cégnek a beruházásért. Méltatta, hogy a Grundfos tőkeerős, stratégiai partnerségben gondolkozó cég, amely elkötelezett a környezetvédelem mellett, és jelentős számú megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat. A mostani fejlesztés eredményeként a gyártás mellett a kutatás-fejlesztési tevékenység is erősödik, így képzett szakembereknek nyújthat megélhetést és perspektívát Székesfehérvár – tette hozzá.

A Grundfos vállalatcsoport ma a világ legnagyobb szivattyúgyártó cége, 43 országban 74 vállalata van. A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. a korábban Dániában folyó motorgyártást 2000-ben helyezte át Tatabányára. Egy évvel később megépült a második üzem is, majd 2007-ben átadták a székesfehérvári gyáregységet.

A három gyártóegység közel 65 ezer négyzetméteres: az első gyáregységben villanymotorokat, a másodikban nagyméretű keringető és szennyvíz-szivattyúkat, a harmadikban szennyezettvíz-szivattyúkat és nyomásfokozó szivattyúkat állítanak elő. A vállalat összesen közel 2000 embert foglalkoztat.A Grundfos elsősorban külföldre gyárt termékeket, 2011-ben 108,3 milliárd forint értékben exportra értékesített, a magyarországi értékesítés hárommilliárd forint körül alakult.(FOTÓ)
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200