brusszel


Már a nemét is tudják az ősi madaraknak

Figyelő Online
2013.01.25  09:24   
mail
nyomtatás
Először sikerült korai madarak nemét megállapítania egy nemzetközi kutatócsoportnak, amely eredményeit a Nature Communications online tudományos portálon ismerteti.
Százával kerülnek napvilágra Kína északkeleti részén a kora krétakori kőzetekből a varjúméretű ősmadár, a Confuciusornis sanctus 125 millió éves fosszíliái. Az egyedek között nagy különbségek mutatkoznak mind a testméretben, mind a tollazatban. Egyesek hosszú, díszes faroktollazattal rendelkeztek, míg mások híján voltak eme ékességnek, s a kutatók már régóta feltételezik, hogy a "kicicomázott" ősmadarak voltak a hímek, míg a tojók szerényebb külsővel rendelkeztek, elméletükre azonban mostanáig semmiféle bizonyíték sem volt - olvasható a Science Daily tudományos hírportálon. A fosszíliák, amelyeket jelenleg a Talieni (Dalian) Természettudományi Múzeumban őriznek, erdőségek közepén lévő ősi tavak fenéküledékéből kerültek elő. A madarak és más állatok valamilyen természeti katasztrófa, vélhetően vulkánkitörés során nagyon rövid idő alatt temetődtek be, ennek köszönhetően megőrződtek belső szerveik, csontozatuk, tollazatuk.

Dél-afrikai, spanyol és kínai kutatók Luis Chiappe igazgatónak, a Los Angeles megyei Dinoszauruszkutató Múzeum vezetőjének az irányításával több száz Confuciusornis-fosszíliát vizsgáltak meg. Ennek során fedezték fel a farokdísszel nem rendelkező egyedeknél a kizárólag a tojóknál előforduló medulláris csontot, amely csak akkor képződik, amikor tartósan magas szervezetükben az ösztrogén szintje. A tojásrakás előtt alakuló medulláris csont ugyanis elsősorban a kalciumforgalom napi ingadozásának kiegyenlítését szolgálja, hogy a héjképzés idején folyamatos legyen a kalcium-utánpótlás."Első ízben sikerült azonosítani egy őskori madár, a dinoszaurusz közeli rokonának a nemét" - hangsúlyozta Luis Chiappe. Hozzátette: a dinoszauruszkiállításra látogatókat általában érdekli az őshüllők neme, ám ezt a világszerte előkerült dinoszaurusz- és madárfosszíliák közül csupán néhány egyednél sikerült meghatározni.

Az ősmadarak és jelenkori társaik, mint bebizonyosodott, ugyanazt az élettani "stratégiát" alkalmazták a tojásrakásnál, ugyanakkor a kutatók a különbözőségeket is felfedezték. Mint kiderült, a korai madarak esetében a még nem teljesen kifejlődött egyedek is szaporodtak, míg kései utódaiknál ez csak a felnőtt egyedeknél lehetséges. "Ebben a tekintetben a korai madarak a dinoszauruszokra emlékeztettek, amelyek a teljes kifejlettség elérése előtt kezdtek el szaporodni" - emelte ki Luis Chiappe, aki szerint e felfedezés révén többet megtudhatnak a madarak korai evolúciójáról.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200