brusszel


Elszáll a Facebook-árfolyam

Figyelő Online - Halaska Gábor
2013.01.31  07:02   
mail
nyomtatás
Hetek óta javul a Facebook részvények megítélése, így a legnagyobb reflektorfényben lévő papírok árfolyama is magára talált. Érdemes hazai kisbefektetőknek bevásárolni? Kiderül a friss Figyelőből, a lap 5-ik számából.
A Facebook részvények kapcsán az elmúlt hetekben megtörtént az, ami a tőkepiacon kevéssé otthonosan mozgó emberek számára igen furcsa, ám a tőzsdén igen gyakori. Nevezetesen, hogy amire nagyon sok befektető számít, annak végül éppen az ellenkezője történik. Múlt év őszére szinte minden befektető kiábrándult a Facebook részvényekből, amelyet a vártnál jóval magasabb, 38 dolláros áron vittek tőzsdére 2012 májusában. Ez volt minden idők legnagyobb internetes, sőt informatikai jellegű részvénykibocsátása.

Az óvatosabbak nem jegyzéskor vásároltak, ami utóbb szerencsésnek bizonyult, hiszen november közepéig gyakorlatilag nyílegyenesen tartott a mélybe az árfolyam. Ekkor azonban egy jelentős fordulat következett be. Somi András a KBC Equitas vezető elemzője szerint ezt a markáns fordulatot az eredeti tulajdonosok eladási korlátozásának (lockup) lejárati dátuma hozta el. November 14-e előtt elemzők tucatjai, cikkek százai jósoltak jelentős eladói nyomást.

A Facebook is felismerte a veszélyt, így két fontos bejelentést is tett ősszel. Egyfelől jó néhány dolgozónak már hetekkel korábban, október végén engedélyezték a részvények eladását, hogy ne egyszerre zúduljon a piacra nagy mennyiség. Másfelől pedig az alapító, fő részvényes Zuckerberg nyilvánosan kijelentette: további egy évig egyetlen papírt sem ad el készletéből.

Ám nemhogy esés, hanem éppen - a Facebooknál sosem látott - 8-10 százalékos árugrás volt az ominózus tőzsdenapon. Frappánsan beigazolódott tehát a bevezetőben említett teória. "Ez markánsan kijelölte a részvény mélypontját" - véli Somi András. Befektetők tízezrei ismerték fel ekkor, hogy a hatalmas eladói nyomás nem minden, ha a világon a legismertebb internetes cégről van szó. Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója egy másik eseményt is kiemel: december 14-én a Facebook bekerült a Nasdaq 100-as indexébe, így számos nagy befektetési alap számára kvázi kötelezővé vált a bevásárlás a részvényekből. Az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója ugyanakkor aláhúzza: fundamentális értelemben sok új információ nem látott napvilágot.

További részletek a Figyelő hetilap 2013/5-ik számában.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200