brusszel


Vége az adóoptimalizálásnak: kiűzetés az adóparadicsomból

Figyelő Online - Halaska Gábor
2013.02.02  07:00   
mail
nyomtatás
A politika és a civil szervezetek is támadják azokat a technológiai nagyvállalatokat, amelyek, jórészt befektetői nyomásra, igyekeznek a lehető legkevesebb adót fizetni a magas elvonást alkalmazó országokban.
Talán éppen a magyar kormány különféle szektorális adói vezették arra a felismerésre a francia, a német és az olasz kormányokat, hogy itt az ideje fellépni a hatalmas - különösen informatikai és távközlési - világcégek ellen. Ezek közt ugyanis évtizedek óta igen elterjedt gyakorlat az erőteljes adóoptimalizálás. Azaz lehetőség szerint minden eszközzel próbálják hatalmas nyereségüket adómentesen, vagy nagyon alacsony adó mellett kivenni; azzal, hogy bevételeik mind nagyobb részét irányítják alacsony adókulcsú országokba, például Írországba, Lichtensteinbe, vagy Amerikában Delaware Államba, illetve a Karib szigetvilágba. Saját érdekeik mellett tőzsdei befektetőik magas profitelvárásainak is jobban megfelelve ezáltal.

Az ügy hosszú évek óta téma szakmai berkekben, de januárban látványos offenzíva indult a fejlett világban. A Reuters múlt heti, nagy port kavart összefoglalója szerint miközben a kormányok világszere a pénzügyi válság által felduzzadt költségvetési lyukak betömésével küszködnek, az olyan nagy vállalatok, mint az például az Apple, a Google vagy a Vodafone minimális jövedelem típusú adót fizetnek azokban a fejlett országokban, ahonnan nyereségük jó része származik. Ám a cégek hangsúlyozzák: szabályosan jártak el, sőt, akad amelyik azt állítja, hogy tartozik részvényeseinek azzal, hogy a törvények által megengedett módon a lehető legkevesebb adót fizesse. A nagypolitika viszont erkölcstelen eljárásnak kezdi bélyegezni az adóminimalizálás gyakorlatát és nyilvános beszámoltatásra citálta be az érintett vállalatok vezetőit, parlamenti, kongresszusi bizottságok elé.

Pár hete Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója járt Hollande francia miniszterelnöknél, mivel azt panaszolták a francia hirdetési piac szereplői, hogy miközben a keresőcég becslések szerint 1,5-2 milliárd dollárnyi online hirdetési bevételt realizál az országban, ám alig fizet adót helyben, mivel a hirdetés kezelő szervereinek jó része kedvező adózású helyekre van telepítve. Azaz az online hirdetési bevételeinek döntő részét oda könyveli. A helyi kormányzat pedig egymilliárd euró felett 75 százalékos jövedelemadót próbált kivetni, de ezt diszkriminációra hivatkozva a francia legfelsőbb bíróság elmeszelte.

További részletek, és teljes elemzés a nagy technológiai cégek adózási kérdéseiről a Figyelő hetilap 2013/5. számában.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200