brusszel


Hétmilliárddal nőtt az idei honvédelmi költségvetés

Figyelő Online
2013.01.31  14:32   
mail
nyomtatás
Hétmilliárd forinttal nőtt az idei honvédelmi költségvetés a tavalyihoz képest, de továbbra is takarékos gazdálkodásra van szükség - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön az éves feladatszabó állománygyűlésen a fővárosban.
A miniszter közölte: 2013-ban három százalékkal magasabb összegből, összesen 241 milliárd 367 millió forintból gazdálkodhat a tárca, amely a GDP 0,8 százalékának felel meg. Hende Csaba emlékeztetett a kormány vállalására, hogy 2015-ig garantálják a honvédelmi költségvetés nominális összegének szinten tartását, ezt követően pedig évente a GDP 0,1 százalékával növelik.

Idén is rendkívül "feszes és takarékos" gazdálkodásra van szükség, ezért ismét zárolják majd a költségvetés egy részét, a HM és háttérintézményei esetében 20 százalékos, a csapatoknál, a Honvédkórháznál és a katonai biztonsági szolgálatnál pedig 10 százalékos zárolásra lehet számítani - fűzte hozzá. A tárca vezetője az idei célokról elmondta: a honvédség a tervek szerint újra elvállalja a kabuli nemzetközi repülőtér őrzését, átalakítják az afganisztáni szerepvállalást, és megszűnik a tartományi újjáépítési csoport (PRT) mandátuma a közép-ázsiai országban.Már körvonalazódnak a Mali-misszió részletei is, előreláthatólag 10 körüli katonát küld majd a tárca az afrikai országba - mondta.

A miniszter az egyik legfontosabb idei feladatnak nevezte a "helikopterképesség" fenntartása. Itt három út lehetséges: vagy felújítják a régi szovjet gépeket, vagy használtakat vásárolnak, vagy esetleg újakat. A miniszter szerint a leggazdaságosabb az lenne, ha új helikoptereket vehetne a tárca.Hende Csaba szerint 2013-ban Magyarországot felkérhetik Szlovénia légterének védelmére, amit a Gripen harci repülőgépekkel végezhetne a honvédség, és szeretnék elérni azt is, hogy a katonai repülőtereket ezután civil gépek is használhassák.

A miniszter a közelgő választási időszakra utalva azt mondta: továbbra sem tűrnek semmiféle "pártoskodást vagy kampányolást" a minisztériumban, a honvédelem ugyanis "nemzeti ügy".
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Honvédelem

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.