brusszel


A magyar légiforgalmi irányítás fennmaradása a tét

Figyelő Online
2013.02.02  08:15   
mail
nyomtatás
A HungaroControl és a magyar légiforgalmi irányítás fennmaradása és önállósága a tétje az egységes európai légtér kialakítását célzó integrációs folyamatnak Szepessy Kornél szerint. A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója úgy véli, a fejlesztéseknek, köztük az új irányító központ február végi átadásának köszönhetően jó esély van arra, hogy az egységesítés után a magyar légtér közlekedésének irányítása Budapesten maradhat.
A vezérigazgató az az átalakítások szükségességét részben azzal indokolta, hogy az európai légiforgalmi irányítás gazdasági hatékonysága elmarad az Egyesült Államokétól. Európában sokkal több irányító központ működik, mivel az 1944-es chicagói egyezmény alapján minden európai országnak saját irányító szolgálata van.

A felszabdalt légtér miatt sokszor a nemzetközi repülési útvonalak is hosszabbak, így nagyobb a kerozinfogyasztás és a környezeti terhelés. Hozzátette: emellett az átmeneti megtorpanások ellenére az európai légi forgalom folyamatosan nő, a következő 20 évben megduplázódhat, ami szintén nagy kihívások elé állítja a szolgálatokat.

Integrációs kényszer


A vezérigazgató szerint reális a lehetősége annak, hogy néhány év múlva akár egyetlen központból irányítják majd a közép-kelet-európai régió légi közlekedését. Ebbe az irányba mutat a funkcionális légtérblokkok létrehozása is, amelyekbe a különböző országok légiforgalmi irányító szolgálatai tömörülnek.

Ráadásul az öt legnagyobb uniós államnak nagyon erős az érdekérvényesítő képessége, így könnyen a számukra kedvező irányba terelhetik az integrációs folyamatokat. "A tét Magyarország légiforgalmi irányításának fennmaradása, önállóságának megőrzése" - mondta a vezérigazgató. A HungaroControl célja ebben a helyzetben elmondása szerint kettős: az integráció aktív kezdeményezőjeként élen járni a technikai-technológiai fejlesztésekben, a hatékonyság és a versenyképesség növelésében, másrészt mindent elkövetni a magyar légiforgalmi irányítás fennmaradásáért, önállóságának megőrzéséért.

Technológiai fejlesztések

Az első cél megvalósításának fontos része a 13 milliárd forintos összköltségű ANS III projekt, amely több elemből áll: az új légiforgalmi irányító központ felépítéséből, felszereléséből és a MATIAS légiforgalmi irányítást támogató szoftver legújabb verziójának telepítéséből, valamint a jelenlegi irányítóközpont regionális tudásközponttá alakításából. Utóbbiban kapnak helyet a HungaroControl innovációs vállalkozásai: a 2012 tavaszán megnyitott K+F és szimulációs központ, a skandinávokkal 2011-ben létrehozott nemzetközi légiforgalmi irányító akadémia, valamint a 360 fokos látványszögűre bővített toronyszimulátor. Az új központ február 27-én veszi át a régi helyét, a régi átalakítása pedig az ősszel kezdődik. A technikai-technológiai fejlesztések mellett Szepessy Kornél a szakdiplomácia erősítését emelte ki.

Jelenleg 190 irányító dolgozik a HungaroControlnál, a létszám fele útvonal-, negyede torony-, másik negyede pedig bevezető (approach) irányító. Szepessy Kornél megjegyezte, bár százból átlagosan egy ember megy át a felvételin és a képzésen, ennek ellenére a HungaroControlnak nincs erőforrás-problémája. Gondot okoz viszont, hogy a nyáron megnövekvő forgalom miatt nehéz tervezni, részben emiatt több más európai irányító is légtérkorlátozást vezet be, ezzel jelentős késéseket és összességében egymilliárd eurós kárt okozva a légitársaságoknak. Hangsúlyozta: Magyarország az elmúlt két évben mindössze nem egész egy másodperces késést okozott. A HungaroControl száz százalékban állami tulajdonú vállalat, éves árbevétele meghaladja a százmillió eurót, amelynek döntő többsége a légitársaságoktól származik a navigációs szolgáltatások ellentételezéseként. A cég stabilan nyereséges, költségvetési támogatásra nem szorul.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200