brusszel


A "nemzet jobbágyainak" támogatását kéri a kormánytól az IPOSZ

Figyelő Online
2013.02.03  08:30   
mail
nyomtatás
Nem pusztán a multikkal, hanem a mikrovállalkozásokkal is stratégiai megállapodást kell kötnie a kormánynak az IPOSZ szerint.
A kormány és a multinacionális vállalatok közötti stratégiai együttműködéshez hasonló megállapodásra van szükségük az 5 fő alatt foglalkoztató mikro-, családi vállalkozásoknak, az önfoglalkoztató kisiparosoknak is - mndta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke.

Az IPOSZ elnöke elmondta: a szövetség értékelése szerint a "nemzet jobbágyainak" is érezniük kell, hogy számítanak rájuk a gazdaságban, a társadalomban, és ezért a működésük fennmaradásához megkapják a szükséges támogatást.

Németh László szerint a legkisebb vállalkozások is hozzájárulnak a hazai GDP-hez, és a foglalkoztatásban betöltött meghatározó szerepük mindenképpen indokolja stratégia szereplőként kezelésüket. Az IPOSZ elnöke rámutatott: azt a kormányzati törekvést, hogy beszállítóvá váljanak a nagyobb cégeknél a mikro- és a családi vállalkozások is, sok tényező nehezíti, s ezeket orvosolni kellene. Köztük azt, hogy a nagyvállalatok jó része még mindig összeszerelő helyként működteti az itteni érdekeltségét, és alig tart igényt a helyiek termelő munkájára.

A szövetség kiemelten kezeli, hogy tagságát munkához, megrendeléshez segítse, s ezért fontos hangsúlyt fektet a szolgáltatásra és az érdekképviseleti munkára - emelte ki Németh László. Elmondta: be akarnak kapcsolódni a tripartit érdekegyeztetésbe, és olyan szolgáltatói rendszert szeretnének működtetni az ipartestületeknél, amelynek keretében helyben tudnak elfogadható áron szolgáltatást igénybe venni a kisvállalkozók, az iparosok. Mindehhez meg kell teremteni az országos szövetség gazdálkodásának stabil alapját a bevételek növelésével, amelynek a tagság, az ipartestületek látnák a hasznát - tette hozzá.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.