brusszel


Bíróságon támadják meg a szolgáltatók a rezsicsökkentést

Figyelő Online
2013.02.05  08:14   
mail
nyomtatás
Áthárítanák a fogyasztókra az idén rájuk kivetett vezetékadót és a megemelt Robin Hood-adót a szolgáltatók - írta keddi számában a Népszabadság.
A napilap pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint az áram- és gázszolgáltatók bíróságon támadták meg a Magyar Energia Hivatal (MEH) decemberi tarifadöntését. Mint írták, érvelésük szerint a MEH által kihozott számadatok nem tükrözik a cégek valós költségeit: a hivatal jelentősen visszametszette az alkalmazható tarifákat, lehetővé téve a kormányzat által megfogalmazott rezsicsökkentési célt. A nem lakossági - azaz céges - fogyasztók tarifáit ugyan jóval kevésbé csökkentették vagy akár növelték is, de ez a szolgáltatóknál keletkezett hiánynak csak egy részét ellensúlyozza - írta a lap.

Hozzátették: a szolgáltatók keresete szerint a tarifáik kiszámítására léteznek képletek, amelyekbe "csak" be kell helyettesíteni bizonyos költségtételeiket. Ezekből pedig a hivatal meglátásuk szerint sokat egyszerűen kihagyott, vagy éppen rosszul számolt. A Népszabadság több forrásból is úgy tudja, hogy a keresetek egyik sarkalatos pontját az idén bevezetett új adók jelentik. Ez a vezetékek hossza után fizetendő közmű-, illetve a nyereség után járó, megemelt Robin Hood-adó. A két tételből a kormány idén összesen több tízmilliárd forint bevételt remélhet - fűzték hozzá.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.