brusszel


Érvek és ellenérvek - Képzelt párbeszéd a Citadelláról

Figyelő Online - VARGA ZSOLT
2013.02.08  14:25   
mail
nyomtatás
A Citadelláért rohamra induló állami hivatalok és a Gellérthegyen ülő magánvállalkozások között elakadni látszanak a valójában még meg sem indult tárgyalások. Mivel a két fél érdemben a mai napig nem tárgyal egymással, s inkább csak erőfitogtatásra hagyatkozik, az alábbiakban egy virtuális párbeszédet játszunk le. A kérdéseinkre külön-külön adott válaszaikat párba szedjük.
Mint arról már beszámoltunk, az Emberi Erőforrások Minisztériuma december végén határozatot hozott a Citadella régóta kívánatos visszafoglalásáról. A régi bérlők szerződéseit azonnali hatállyal felmondták - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vizsgálatára hivatkozva. A régi bérlők, élükön a máskor jog határait feszegető Veres Istvánnal - a döntés ellen fellebbezés nem lévén - bírósághoz fordultak.

A tárgyalásokról
MNV Zrt:- Az elmúlt fél évben is tárgyaltunk a jelenlegi használókkal a Citadella jövőbeni sorsával kapcsolatosan, legutóbb 2013. január 18.-án. Az érintettek azonban érdemi egyezségi ajánlatot egyetlen alkalommal sem tettek.


V. I.:- Leültünk idén is a tárgyalóasztalhoz, de hiába. Érdemi ajánlatra nem tartottak igényt, az MNV Zrt. három igazgatója rögtön közölte, hogy semmilyen felhatalmazásuk nincs, csak beszélgetni jöttek.

A mai napig hiányzó fejlesztési tervről
MNV Zrt:- Az az igényünk, hogy a Magyar Állam a saját tulajdonában lévő ingatlan-együttesen belül ismételten birtokba kerüljön, a jövőbeli hasznosítás lehetőségeivel nem áll összefüggésben, csupán a köztulajdonban lévő műemlék-együttessel kapcsolatos jogaink érvényesítését jelenti.

V.I.:- Rajtunk, bérlőkön nem múlott, hogy megtervezzék a Citadella felújítását. Soha nem akadályoztuk volna, hogy felmérjék a terepet, mérnökeik részletes rajzokat készítsenek. Ám ha jöttek, csak azért jöttek, hogy számba vegyék a falakról lehullott köveket, az eltört csöveket. Azaz állagmegóvás, karbantartás céljából.

A fellegvár tervezett kiürítéséről
MNV Zrt:- A minisztérium honlapján közzétett határozatok rendelkeznek az egyes szerződések megszűnésének módjáról. A Citadella egyébként jelenleg nem áll „üzemeltetés" alatt.

V.I.:- A határozatban egyetlen szó nincs a kiürítésről. Papíron állítólag nem is üzemel a Citadella, de kérdem én, akkor ki fogadja a vendégeket, a kormánydelegációkat, s ki lapátolja el a havat?

A Gellérthegyre látogató kormányküldöttségekről
MNV Zrt:- A Citadella alkalomszerű használata és az ingatlan-együttes méltatlan hasznosítása között álláspontunk szerint nincs összefüggés. A nem megfelelő hasznosítás miatt egyébként már több per is indult a használókkal szemben az ingatlan-együttes kiürítése érdekében.

V.I.:- Rendszeresen látogatnak rangos külföldi delegációk a Citadellára, szinte egyik sem hagyja ki. Panaszt pedig egyetlen alkalommal sem kaptunk, pedig a protokollfőnökök ügyelnek a részletekre.

A Citadella jövőjéről
MNV Zrt:- A jövőbeli hasznosítás és üzemeltetés kérdésében jelenleg is tárgyalásokat folytatunk, azonban az érdemi döntésig sajnos nem áll módunkban további információt adni.

V.I.:- Bírósághoz fordulunk, hogy méltányos kártérítés nélkül ne tehessék ki a szűrünket. És még az is lehet, hogy a következő üzemeltetői jogért is indulunk, mert éppen a jelenlegi kormány által hozott törvény mondja ki: pályáztatni kell, nem titokban egyezkedni.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.