brusszel


Enyhén nőtt a Richter nyeresége

Figyelő Online
2013.02.07  08:34   
mail
nyomtatás
Kis mértékben emelkedett tavaly a Richter Gedeon Nyrt. nyeresége és bevételei is nőttek a társaság csütörtökön közzétett tőzsdei gyorsjelentése szerint.
A gyógyszergyár 2012-ben 50,49 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, 2,1 százalékkal többet, mint az előző évben. Árbevétele 6,1 százalékkal 326,7 milliárd forintra emelkedett a konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján. A tavalyi negyedik negyedévről jelentős profitbővülést jelentett a társaság: 13,8 milliárd forintos adózott nyeresége 52,4 százalékkal több az egy évvel korábbi bázisnál, míg árbevétele 6,7 százalékkal 83,54 milliárd forintra csökkent az október-decemberi időszakban. Az elemzői konszenzus 84,1 milliárd forintos negyedéves árbevétellel és 11,6 milliárd forint profittal számolt. Az éves üzleti eredmény 17,5 százalékkal csökkent 50,28 milliárd forintra. A jelentés szerint a csökkenés oka a marketing- és a kutatásfejlesztési költségek jelentős növekedése, ami ellensúlyozta a kedvező árfolyam-alakulás, valamint az egyszeri bevételek együttes árbevétel növelő hatását.



Emellett a bázisidőszakban kiugróan magas egyszeri bevételhez jutott a társaság. A Richter magyarországi forgalma 13,3 százalékkal 30,93 milliárd forintra esett vissza 2012-ben, amit a piacszabályozási intézkedések hatása magyaráz. Az exportbevételek 1023 millió eurót értek el, 5,2 százalékkal meghaladva az előző évi értéket. A társaság legnagyobb piacán, a FÁK-tagállamokban 12,1 százalékkal 498 millió euróra nőtt a kivitel, ezen belül az oroszországi forgalom 6,5 százalékos növekedést mutat, értéke 337 millió euró volt. Az Európai Unió országaiba irányuló eladások 3,8 százalékkal 403,7 millió euróra nőttek. A társaság tavaly vezette be számos európai országban a méhmióma elleni, Esmya nevű eredeti készítményét.

Az Egyesült Államokban 23,9 százalékkal 55,8 millió euróra esett vissza a forgalom, dollárban mérve ez 29,7 százalékos csökkenés. A csoport beruházásainak értéke 2012-ben 29,8 milliárd forint volt, míg az előző évben 32,3 milliárd forintot tett ki. A kutatás-fejlesztési költségek 38,8 milliárd forintot értek el, és 35,1 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest. A pénzügyi soron 886 millió forint nyereséget számolt el a társaság 2012-ben, szemben az előző évi 7 milliárd forintos veszteséggel. Az anyavállalat tulajdonosaira jutó eredmény 50,78 milliárd forint volt tavaly, 3 százalékkal magasabb a 2011. évinél. Az egy részvényre jutó eredmény 2724 forintra nőtt az előző évi 2644 forintról. A társaság részvényei a Budapesti értéktőzsde "A" kategóriájában forognak, a szerdai kereskedést 0,37 százalékos gyengüléssel, 37 350 forinton fejezték be. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 42 350 forint, a legalacsonyabb 35 000 forint volt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200