brusszel


Veszélyben a kis üzletek a trafiktörvény miatt

Figyelő Online
2013.02.08  11:44   
mail
nyomtatás
Az új dohányboltok kínálatának szerény mértékű bővítését nem kifogásolja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), a trafiktörvényhez benyújtott új módosító javaslat viszont veszélyezteti sok élelmiszer-kereskedelmi kisvállalkozás létét - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
A kormány február 4-én benyújtott javaslata alapján úgy módosítanák a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényt, hogy az újonnan induló nemzeti dohányboltok a dohánytermékeken kívül egyebek mellett szeszesitalt, energiaitalt, kávét, ásványvizet és üdítőitalt is árulhassanak - emlékeztet az OKSZ.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalmon belül azoknak a termékeknek a részesedése, amelyeket az új nemzeti dohányboltok árusíthatnának, együttvéve 40 százalék körül mozog a 2008-2012 közötti ötéves teljes időszakot tekintve - ismerteti közleményében a kereskedelmi szövetség.A lakossági fogyasztás növekedése nem várható, így azzal kell számolni, hogy elsősorban az új dohányboltokéhoz hasonló kisvállalkozó élelmiszerüzletek forgalma csökkeni fog.

A kisvállalkozások számára, főként a kistelepüléseken, a legkisebb mértékű forgalomkiesés is végzetes lehet - figyelmeztet az OKSZ.A KSH tavalyelőtti adatai alapján a 3011 hazai település közül 2867-ben tízezernél kevesebben laknak. Az OKSZ szerint ezeken a helyeken eleve megkérdőjeleződhet azoknak az élelmiszerüzleteknek a sorsa, amelyek mellett más értékesítőhely a dohánytermékekkel együtt az élvezeti cikkek teljes körét kínálhatja.

Az országban található 44 ezer élelmiszerüzlet többsége kisvállalkozás, számukra súlyos helyzetet jelenthet az új dohányboltok forgalomelszívó hatása.Az OKSZ közölte azt is: javasolták az új dohánykereskedelmi rendszer kialakítását irányító nemzeti fejlesztési tárcának, hogy célszerű lenne a jövedéki előírások megváltoztatásával a nemzeti dohányboltok árrését szabályozni. Az 500 milliárd forintos dohánypiacon jelenleg 4-5 százalékos árrést hagynak a gyártók a kereskedőknek.

Az uniós szabályozás szerint a gyártók ugyan szabadon határozhatják meg a legmagasabb kiskereskedelmi árat, de ezt a tagállamok ellenőrizhetik - hangsúlyozza a szervezet. Az OKSZ érthetetlennek tartja azt is, hogy módosult a pályázati kiírás, és a dohánybolt új értelmezésével, amely szerint az csak szabad tér felől közelíthető meg, kizárták a bevásárlóközpontokat a dohánytermékek értékesítéséből. Ez a szövetség szerint a vásárlók számára kedvezőtlen, a törvény pedig ilyen szűkítést nem tartalmaz.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.