brusszel


Elrendelték a marhahústermékek teljes körű ellenőrzését

Figyelő Online
2013.02.08  13:16   
mail
nyomtatás
Elrendelte a kiskereskedelmi forgalomba kerülő összes marhahústermék tartalmának teljes körű, országos felülvizsgálatát pénteken az illetékes brit szakhatóság, miután néhány héten belül másodszor találtak marhahúsos készítményként árusított, ám nagy mennyiségű lóhúst tartalmazó élelmiszerféleségeket brit áruházakban.
A brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA) pénteki közleménye "rendkívül súlyosnak" nevezi a feltárt eseteket. A hivatal szerint vagy "óriási mértékű gondatlanság" történt, vagy a brit lakossági fogyasztási láncolatba kerülő élelmiszerek szándékos elszennyezéséről van szó.

Az FSA közölte, hogy Nagy-Britanniában és más európai országokban is felvette a kapcsolatot az ügyben a helyi bűnüldöző szervekkel, és elrendelte, hogy a brit áruházak az általuk forgalmazott összes feldolgozott marhahústerméket vessék alá teljes ellenőrzésnek, a vizsgálati eredményt pedig mutassák be az FSA-nek jövő péntekig.Catherine Brown, az FSA vezérigazgatója pénteken a BBC-nek kijelentette: "nagyon valószínűnek tűnik", hogy szándékos bűncselekményről van szó.

A pénteken elrendelt termék-felülvizsgálat előzményeként, előző este az FSA bejelentette, hogy a Findus nevű, fagyasztott hústermékek előállítására és nagybani forgalmazására szakosodott vállalat marhahúsosként megjelölt készítményeiben nagy mennyiségű lóhúst talált.

Az FSA tesztjei alapján a Findus egyes marhahúsos lasagna-készítményei - amelyek forgalmazását a cég már a hatóság bejelentése előtt leállította - valójában 60 százaléknál nagyobb arányban, sőt egyes esetekben 100 százalékban lóhúst tartalmaztak.Az alapanyag a Findus tájékoztatása szerint egy francia beszállító cégtől érkezett.Az érintett termékcsaládot az összes nagy brit szupermarket-hálózat árulta, és kapható volt kisebb élelmiszerboltokban is.

Az FSA kérte a vásárlókat, hogy ha vettek ebből a húskészítményből, azt ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza abba az üzletbe, ahol vásárolták.Az egyre nagyobbra duzzadó brit lóhúsbotrány a múlt hónapban pattant ki, amikor az ír élelmiszerbiztonsági hatóság (FSAI) bejelentette, hogy rutinellenőrzések során lóhússal kevert marhahúshamburgereket talált a Tesco, a Lidl, az Aldi és a fagyasztott élelmiszerek forgalmazására szakosodott Iceland szupermarket-hálózatok nagy-britanniai és írországi üzleteiben.

A vizsgálatba bevont Tesco-termékek között találtak olyan, marhahúsosként árult hamburgerfélét, amely 29,1 százalékban lóhúst tartalmazott.Azóta kiderült, hogy ennek a hamburgerterméknek az alapanyagát a készítmények nagybani forgalmazója, az írországi székhelyű Silvercrest egy olyan lengyelországi cégtől vásárolta, amely nem szerepelt a Tesco által jóváhagyott beszállítói listán.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.