brusszel


Mélyült a recesszió tavaly az utolsó negyedévben

Figyelő Online
2013.02.13  08:20   
mail
nyomtatás
A Napi Gazdaság elemzői konszenzusa szerint tavaly az utolsó negyedévben 2 százalékot meghaladó mértékűre mélyülhetett a recesszió a magyar gazdaságban, míg az infláció januárban 1 százalék lehetett az előző hónaphoz képest.
A lap szerdai számában ismertette az elemzők megkérdezése alapján készült előrejelzést azokra az adatokra, amelyeket csütörtökön tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal.A gazdasági növekedésre adott előrejelzések szerint a 2012-es év egészében 1,5 százalékkal zsugorodhatott a GDP, míg idén legjobb esetben is csak stagnálás lesz.

A lapnak nyilatkozó elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a havi alapon már ismert GDP-komponensek mindegyike a válság mélyülését jelzi, ami miatt a korábban vártnál lassabb kilábalásra érdemes számítani. A Napi Gazdaság inflációs konszenzusa bár decemberhez képest jó 1 százalékos drágulást mért, ám az éves index a bázishatásnak köszönhetően 5 százalékról 4 százalék alá eshetett.

Idén tovább süllyed az árindex, de a folyamatot a kormányzati intézkedések egyszerre támogatják és lassítják is. Idén a konszenzus 3,7 százalékos pénzromlást vár, de mint arra az elemzők felhívják a figyelmet: a választási költségvetés miatt láthatóak egyszerre meglehetősen nagymértékű le- és felfelé mutató kockázatok.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.