brusszel


Új támogatási rendszer az ipari parkoknak

Figyelő Online
2013.02.14  17:07   
mail
nyomtatás
A kormányzat a következő európai uniós költségvetési időszakban külön pályázati konstrukciókat szeretne biztosítani ipari parkok fejlesztéséhez, bizonyos gazdaságfejlesztési támogatásoknál pedig előnyben részesítené az ipari parkokban működő vállalkozásokat - mondta Lenner Áron Márk csütörtökön Pécsen.
A Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára a kormányzat és az ipari parkok képviselői által közösen működtetett Ipari Park Tanács kihelyezett ülését megelőzően az MTI-nek hangsúlyozta: még nem tudni, mekkora forrás költhető el ipari parkokat érintő beruházásokra, ezek a területek ugyanakkor támogatásra érdemesek, és nagy szükség van rájuk, különösen a munkanélküliség által leginkább sújtott térségekben.Lenner Áron Márk emlékeztetett arra, hogy a napokban elfogadott európai uniós keretköltségvetés értelmében Magyarország 2014 és 2020 között összesen 7080 milliárd forinthoz jut.

Ez 20 milliárddal több, mint az idén záruló hétéves ciklusban, az egy személyre jutó támogatás összege pedig 660 ezer forintról 712 ezerre emelkedik."A támogatás 60 százaléka a gazdaságfejlesztést szolgálja, vagyis ehhez közvetlenül a vállalkozások juthatnak hozzá" - mondta.A helyettes államtitkár szólt arról, hogy jelenleg több mint 200 ipari park van Magyarországon, számuk folyamatosan nő, és nagy részük eredményesen működik. "Az ott megtelepedett vállalkozások élvezhetik e speciális gazdasági környezet előnyeit, azaz különböző szolgáltatásokat nyújthatnak egymásnak, és együttműködhetnek a környékbeli kis- és középvállalkozásokkal" - jegyezte meg.

Lenner Áron Márk utalt arra, hogy a közelmúltban módosult az ipari parkokra vonatkozó kormányrendelet, amelytől az ipari parkok hatékonyabb és versenyképesebb működését várják.A jogszabály már 350 munkavállaló foglalkoztatása esetén lehetővé teszi az ipari park cím megszerzését, ugyanakkor szigorúbb is, mert kizárja a cím viselésére jogosultak köréből azokat a parkokat, amelyek nem mutatnak valós gazdasági működést.Az új szabályozással létrejött a tudományos és technológiai park kategória.

Ebbe azon ipari parkok kerülhetnek, amelyekben legalább három vállalkozás kutatás-fejlesztési-innovációs tevékenységét felsőoktatási intézménnyel vagy akadémiai intézettel együttműködve, kutatási szerződés alapján közösen végzi.A helyettes államtitkár az Ipari Park Tanács működésével kapcsolatban arról szólt, hogy a szervezeten belül szükségessé vált tagozatok létrehozása, amelyek a beruházások elősegítése érdekében egy-egy adott országból érkező befektetésekkel foglalkoznak.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.