brusszel


Drasztikusan is csökkenhet a kamat?

Figyelő Online
2013.02.19  14:21   frissítve: 2013.02.19 16:49
mail
nyomtatás
A korábban vártnál is enyhébb alapállást tükröznek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának külső tagjai által a monetáris politikáról vallott nézetek, és ebből arra lehet következtetni, hogy az MNB kamatcsökkentési ciklusa még csak félúton jár - vélekedtek budapesti tapasztalataik alapján londoni pénzügyi elemzők.
A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzőstábja a minap tájékozódó látogatást tett Budapesten, ahol a cég szakértői az MNB, a monetáris tanács és a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékeseivel, valamint banki szakértőkkel találkoztak.A tárgyalásokról befektetők számára összeállított, kedden Londonban ismertetett beszámolójukban a Barclays elemzői közölték: a látogatásuk során szerzett legfőbb benyomásuk az volt, hogy a monetáris tanács külső tagjai az eddigieknél is erősebben hajlanak az enyhítésére. A ház szakértői ennek alapján azt jósolják, hogy az MNB az augusztus óta végrehajtott 1,50 százalékpontos kamatcsökkentés után kész további 1,50 százalékpontos csökkentésre, egészen a 4,00 százalékos alapkamat eléréséig.

A Barclays londoni elemzőinek keddi beszámolója szerint a magyar jegybank monetáris tanácsának külső tagjai arra a logikai érvelésre építik alapállásukat, hogy a tizenkét havi infláció - amely januárban 3,7 százalék volt - már az MNB 2-4 százalékos tűrési sávján belül van, és nincs olyan hazai keresleti nyomás, amely felhajtóerőt gyakorolhatna az inflációra. A monetáris testület külső tagjai szerint ebben a környezetben most már túl magasak a reálkamatok. Ezek a monetáris tanácsi tagok emellett azon az állásponton vannak, hogy a magyar befektetési eszközökre rakódó kockázati felár tartósan csökkent - áll a Barclays elemzőinek keddi londoni beszámolójában.A ház szakértői budapesti tárgyalásaik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az MNB kamatdöntő testülete 300 forint feletti euróárfolyam esetén venné fontolóra az enyhítési ciklus szüneteltetését.A Barclays közgazdászai szerint a háztartások pénzügyi mérlege a devizaalapú hitelek arányának csökkentését célzó intézkedések nyomán most már kevésbé érzékeny az árfolyamváltozásokra, így a kormány és az MNB valamivel nagyobb toleranciát tud mutatni a gyengébb forinttal szemben.

A cég elemzőinek véleménye szerint ez a tolerancia a 300 forintot kismértékben meghaladó - például 305 forintos - euróárfolyamig terjedhet.Más nagy londoni házak elemzői szerint azonban az MNB tűrésküszöbe még ennél is magasabban van, tekintettel a devizaalapú hitelek arányának csökkenésére a teljes adósságállományon belül.A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai legutóbbi helyzetértékelésükben közölték: véleményük szerint a magyar jegybank stresszhelyzeti tesztjei arra utalnak, hogy a 310 forint/eurós árfolyam körül lehet az a küszöb, amely már megállítaná az MNB jelenlegi monetáris enyhítési ciklusát.

A JP Morgan londoni elemzői a vártnál gyengébb tavalyi negyedik negyedévi magyar GDP-becslés nyomán felülvizsgálták az MNB kamatpályájára adott prognózisukat, közölve: most már 4,50 százalékig csökkenő MNB-alapkamatot várnak 2013 közepére. Ez 0,50 százalékponttal alacsonyabb kamatszint a ház korábbi előrejelzésénél.A Barclays londoni közgazdászai a budapesti látogatásról összeállított keddi beszámolójukban az MNB élén esedékes vezetőváltással kapcsolatban úgy vélekedtek, hogy pillanatnyilag Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter MNB-elnöki kinevezése valószínűsíthető, ám Orbán Viktor miniszterelnök "ismert arról, hogy tud meglepetéseket okozni, és valószínűleg még nem hozott határozott döntést" a kérdésben. A Barclays elemzőinek véleménye szerint ha Matolcsy Györgyre esik a választás, a jelenlegi miniszter várhatóan "hozná magával saját helyetteseit".

A ház szerint nyomást gyakorolhat a forintra az esetleges folyamatos agresszív MNB-kamatcsökkentés, valamint az azzal kapcsolatos befektetői bizonytalanság, hogy Matolcsy György milyen eszközöket alkalmazna MNB-elnökként. A Barclays londoni szakértői azt jósolják, hogy jelentősebb forintgyengülés esetén a magyar jegybank inkább devizapiaci intervenciót hajtana végre a monetáris enyhítés visszafordítása helyett.Ebben a kérdésben mindazonáltal megoszlanak a vélemények a City elemzői közösségében.

Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászainak jelenleg érvényes előrejelzése szerint ha az MNB élére a márciusi váltás során olyan jelölt kerül, akit a piac szoros politikai kötődésűnek ítél, az a magyar kockázati felárak emelkedését eredményezheti. A ház szerint a befektetői hangulat romlása ebben az esetben forintvédelmi célú kamatemelésre is rászoríthatja az MNB-t az idén.A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó közgazdászai legutóbbi előrejelzésükben ugyanakkor úgy vélekedtek: tartós vagy nagyon gyors forintgyengülés - különösen, ha kötvénypiaci eladási hullám is követné - az enyhítési ciklus szüneteltetését okozhatja, ám a korábbi időszakoknál most kisebb a valószínűsége annak, hogy az MNB ebben az esetben kamatemeléssel védené a forintot. A GS londoni elemzői azzal számolnak, hogy a jegybank először inkább szóbeli, majd tényleges piaci intervencióval próbálkozna, mielőtt "vészhelyzeti kamatemeléshez" folyamodik.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200