brusszel


Amire szívesen költenek a cégek

Figyelő Online - Váczi István
2013.02.25  08:32   
mail
nyomtatás
Bár nem könnyű, mind több vállalat egyre pontosabban méri a vonzó munkaadói arculat kialakítására fordított összegek megtérülését.
Magyarországon szinte elképzelhetetlen, hogy egy elektronikai gyártó felkerüljön a legvonzóbb munkáltatók listájára. A magyar leánycéget is működtető amerikai National Instrumentsnek otthon viszont sikerült: a Fortune magazin legutóbbi rangsorában a 35. helyen végzett.

Hogy miért? Az egyik munkatárs például arról számolt be, hogy nagyobb tér áll a rendelkezésére, mint a vezérigazgatónak. A vállalat texasi központjában egyebek mellett két strandröplabdapálya és az edző-teremben heti 16 foglalkozás áll a munkatársak rendelkezésére.

Nyomon követik

A vonzó munkáltatói arculat kialakítására fordított kiadások hasznosulását nem könnyű mérni, de a törekvések egyértelműen ebbe az irányba mutatnak. A Magyarországon összesen 1700 embert foglalkoztató Nestlé ugyan jelenleg még csak az egy keresett munkatársra jutó költséget méri, de éppen az idén frissíti munkáltatói arculatát, így az újjal kapcsolatban követni tudják majd a költséghatékonyságot.

Budapest és vidék között nincs nagy különbség, nem kell más módszereket alkalmazni. „A vidéki városokban viszont nagy előny, hogy a szűkebb közösségben gyorsabban, intenzívebben terjed a cég jó híre, ez nagyon fontos eleme a márka-építésnek" - emeli ki Sümegi Zsuzsanna, a Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Pécsett mintegy 3000 embernek munkát adó IT Services Hungary Kft. kommunikációs vezetője.

Idei eredmények

A cégek szívesen használják munkáltatói arculatépítésük során a nemzetközi és hazai rangsorokban elért előkelő helyezéseket. Így tesznek majd az Aon Hewitt nemzetközi tanácsadó cég és a fiatalok által vezetett nemzetközi nonprofit szervezet, az AIESEC együttműködésében készülő Munkáltatói Márka Kutatás idei győztesei is. Hogy kik ők, elsőként az idén is a Figyelő két hét múlva megjelenő számából derül ki.

További hazai céges példákról a Figyelő február 21-i, idei 8. számában olvashat.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.