brusszel


Bírálják a nyelviskolák az uniós pénz elköltését

Figyelő Online
2013.02.22  08:17   
mail
nyomtatás
Százezer ember vehet részt az EU Tudásod a jövőd felnőttképzési programjában, a nyelviskolák szerint azonban nincs minden rendben.
Az utóbbi húsz év legnagyobb felnőttképzési programja indult el az idén, rekord összeg, 12,5 milliárd forint jut 2014 augusztusáig nyelvi-informatikai képzésre uniós forrásból, a Figyelőhöz eljutott kritikák szerint azonban nem mindig a legjobbakat, legmagasabb nívón dolgozó intézményeket választja ki az állam.

Informátoraink szerint a képzési kvóták elosztásánál érthetetlenül preferál az állam egyes képzőhelyeket, amelyek maguk nem is foglalkoznak nyelvoktatással, hanem azt tovább osztják alvállalkozóknak. „Akik közel vannak a tűzhöz, azokkal nagyobb értékű szerződést kötnek, több ezer fő képzésére, míg a kicsiknek pár száz fő képzésére szóló szerződéssel fogják be a száját"- mondta egy névtelenséget kérő forrásunk.

A Figyelő megkereste a Tudásod a jövőd programot irányító Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalt, hogy reagáljon a kritikákra, egyebek között arról kérdezte, hogyan köthettek olyan céggel szerződést, amely csődvédelem alatt áll, s valóban a legjobb nyelviskolákkal kötöttek-e szerződést, a KIH azonban lapzártánk utánra ígérte a válaszokat. Ha megérkezik, közöljük. A hivatal korábbi közlése szerint minden rendben halad, a projekt sikeres, eddig 8 ezren jelentkeztek a képzésekre.

További részletek a Figyelő 8-dik számában.

mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.