brusszel


Egyre kevesebb újságot veszünk

Figyelő Online
2013.02.21  08:26   
mail
nyomtatás
Az elmúlt negyedévben tovább olvadt a nyomtatott lapok piaca, bár egy-egy kiadvány javított pozícióján - derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) adataiból, amelyet a csütörtöki Napi Gazdaság ismertet.
Az ingyenes lapok fogynak a legjobban
A cikk szerint továbbra is a két ingyenes heti-, illetve napilapból, a Helyi Témából és a Metropolból terjesztenek a legtöbbet, az előbbiből átlagosan 681 ezer, míg az utóbbiból 393 ezer került az olvasókhoz 2012 utolsó negyedében. Míg a Helyi Téma példányszáma nem, addig a Metropolé több mint húszezerrel növekedett a harmadik negyedévhez képest.

A Metropol helyzete ritka kivételnek számít, a többség - jobb esetben - tartotta, vagy veszített példányszámából. Így járt a két bulvárnapilap is, a Blikkből a harmadik negyedévi 163 ezer után 2012 végén átlagosan 156 ezret értékesítettek, míg a Borsból a mintegy 75 ezer után a negyedik negyedévben hetvenezret sikerült eladni.

A közéleti napilapok eladásánál is hasonló tendencia figyelhető meg: a Magyar Nemzet összes értékesített példányszáma 2012 harmadik negyedévében még negyvenezer fölött volt, az év végére ez alá esett. A Népszabadság is tovább veszített példányszámából, a harmadik negyedévhez képest a negyedik negyedévben kétezerrel kevesebbet, 53 647-et értékesítettek belőle - írja a Napi Gazdaság.

A Magyar Terjesztés-Ellenőrző Szövetség (MATESZ) legfrissebb, negyedik negyedévre vonatkozó statisztikája szerint fokozódik a napilapok értékesített példányszámainak zuhanása. Ráadásul egyes lapoknál igencsak jelentős visszaesés mutatkozott nemcsak éves, de negyedéves viszonylatban is.

A Figyelő sokat javított év végén

A közéleti-gazdasági hetilapok körében korábban a Figyelő a vesztesek élmezőnyébe tartozott az auditált értékesítési adatok alapján, ám a negyedik negyedévben sokat tudott javítani. A 11 165 darabos átlagos értékesítés ugyanis éves szinten 1,2 százalékos növekedést jelent, a harmadik negyedévhez képest pedig 26,8 százalékos javulás.

Azt ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az aktívan vásárolt Figyelő példányszám a negyedik negyedévben is ugyanúgy mindössze 8 ezer volt, mint a július és szeptember közötti időszakban. Így az összes értékesített és az aktívan vásárolt példányszám közötti különbség a korábbi 9,4 százalékról 39,5-re nőtt.

Így a kategóriában arányaiban a legnagyobb visszaesést a HVG volt kénytelen elkönyvelni, hiszen a negyedik negyedéves 49 832 darabos értékesítése 16,5 százalékkal marad el az egy évvel korábbi állapottól. Előző negyedévhez viszonyítva pedig 4,2 százalékos volt az értékesítés visszaesése. A Matolcsy heti rendszerességű publikációit megjelentető Heti Válasz lényegében stagnált az előző negyedévhez képest, ám a 15 737 darabos értékesített példányszám 13,1 százalékkal alacsonyabb a 2011-es auditált adattól. A 168 óra 18 086 darabos értékesítése pedig negyedéves és éves viszonylatban is 0,6 százalékos csökkenés eredménye.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Médialapszemle

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.