brusszel


A Lidl Magyarország jó évre számít

Figyelő Online
2013.02.21  13:32   
mail
nyomtatás
A Lidl Magyarország Bt. növekvő árbevétellel számol 2013 márciusának végén záruló üzleti évében. A társaság csütörtökön nyitotta meg 26. budapesti - egyben 157. magyarországi - áruházát, a következő egységét pedig Győrben avatják.
A Lidl Magyarország Bt. a 2011 márciusától 2012 márciusáig tartó üzleti évében 186,5 millió forint nettó árbevételt ért el, amely növekedést jelent a megelőző üzleti évhez képest. A cég a plázastop miatt nem juthat újabb építési engedélyhez, de a törvényi kereteken belül tovább próbálkoznak, hogy folytathassák az expanziót - írta az MTI érdeklődésére a társaság.

A győri áruház építési engedélyét még a törvény hatályba lépése előtt kapta kézhez a cég. A csütörtökön megnyitott hatodik kerületi üzlet több mint 1200 négyzetméteren működik, és 25 új munkahelyet teremtett a Lidl közleménye szerint. A Lidl Magyarországon 2004-ben jelent meg, akkor első logisztikai központját és 12 üzletet nyitott. Mára országszerte 157 áruháza, 3 logisztikai központja (Székesfehérvár, Hejőkürt, Szigetszentmiklós) és közel 3500 dolgozója van.

A társaság több mint 200 magyar beszállítói partnerrel dolgozik, akik a értékesített volumen több mint felét szállítják. Etermékek döntő része számos európai Lidl áruház polcain is megtalálható - közölte a cég. és az idén március végén záruló üzleti évében is bővüléssel számolnak. A Lidlt az 1930-as években alapították Németországban, a közlemény szerint mára Európa legnagyobb diszkont élelmiszerkereskedelmi hálózatát tudhatja magáénak a társaság.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200