brusszel


Életeket ment és milliárdokat spórol a füstmentes élet

Figyelő Online
2013.02.22  13:38   
mail
nyomtatás
Legfrissebb felmérések szerint a felnőtt lakosság csaknem 90 százaléka véli úgy, hogy jó intézkedés volt a zárt légterű közforgalmú helyeken a dohányzás korlátozása. A dohányzó férfiak legalább 16, a nők legalább 19 évvel rövidítik meg átlagosan az életüket - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkára.
A dohányzás visszaszorításával kapcsolatos eredményekről és a napokban megvalósuló akcióellenőrzés tapasztalatairól közös sajtótájékoztatón számolt be ma délelőtt az államtitkár, Szabó Enikő, az OTH helyettes országos tisztifőorvosa és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Keleti Pályaudvaron.

Szócska Miklós elmondta, hogy a dohányzó férfiak legalább 16, a nők legalább 19 évvel rövidítik meg átlagosan az életüket. A veszteség kétharmada a gazdasági szempontból legaktívabb életszakaszra, a 35 és 65 év közötti időszakra esik. A dohányzással kapcsolatos összes kiadás illetve bevétel egyenlege 80 milliárd forint veszteség volt 2010-ben. A nemdohányzók védelméről szóló törvény egy évvel ezelőtti hatályba lépett módosítását mind az előzetes, mind a legfrissebb felmérések szerint a lakosság döntő többsége támogatja.

A nemdohányzók védelmében tett törvénymódosítás hatásvizsgálata során az Országos Egészségfejlesztési Intézet a 2012-ben végzett dohányzási szokásokkal, megbetegedésekkel és halálozással összefüggő felmérését 2013-ban megismétli mind a fiatalok, mind a felnőttek körében. A 2013. március 1-jén hatályba lépő, a nemdohányzók védelméről szóló törvény végrehajtását szabályozó kormányrendelet többek között meghatározza a dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyek, helyiségek feliratozását. Az új jelzés több nyelven tartalmazza a „DOHÁNYZÁSRA KIJELÖLT HELY", illetve a „TILOS A DOHÁNYZÁS" feliratot és a megfelelő piktogramokat, valamint telefonszámot és honlapcímet ahol a leszokás támogatásával kapcsolatos információkat kaphatók illetve a törvénnyel kapcsolatos lakossági észrevételek megtehetők. Az új jelzések bevezetésére március elsejétől számítva egy év türelmi idő áll rendelkezésre.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által koordinált, március 3-ig zajló kéthetes akcióellenőrzés első 4 napján több mint 3 ezer egységet kerestek fel a közegészségügyi felügyelők. Ezen belül félezer azon vizsgálatok száma, melyek során a társhatóságok szakemberei (Nemzeti Adó- és Vámhivatal, rendőrség, közterület-felügyeletek) is segítették őket. Fontos kiemelni, hogy száz ellenőrzésből átlagosan hármat-négyet munkaidőn túl, vagyis az esti, éjszakai órákban hajtottak végre a felügyelők- adott tájékoztatást Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos. Több mint 40 esetben volt szükség hatósági intézkedésre. A bírságok pontos összegét az eljárások lezárultával állapítják meg a népegészségügyi szakigazgatási szervek; a négy nap mérlege alapján várhatóan több mint 3 millió forintot kell majd befizetniük a szabálysértőknek. A büntetés nagyobb részét, 2 millió forintot, két egységre szabták ki a közegészségügyi felügyelők.

A MÁV Csoport az ország legnagyobb közösségi közlekedési szolgáltatójaként elsők közt csatlakozott a nemdohányzók védelmét célzó tavaly tavasszal indult államtitkársági kampányhoz. A MÁV az ország összes vasútállomásán hangos utastájékoztatással hívta fel a figyelmet a dohányzási tilalomra, emellett 15 ezer piktogramot helyezett ki, valamint a vasutasokon keresztül folyamatosan figyelmezteti utasait a jogszabály betartására - mondta Dávid Ilona elnök-vezérigazgató. A közel 1500 vasútállomást, megállóhelyet, valamint a naponta közlekedő mintegy 2800 személyszállító vonatot érintően az elmúlt hónapokban jelentősen csökkent az illegálisan dohányzók száma - számolt be a MÁV vezetője. A MÁV nemdohányzók védelmében történő elkötelezettségét mutatja, hogy tavaly szeptemberben az ÁNTSZ-szel együttműködési megállapodást kötött a hatékony ellenőrzés érdekében.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.