brusszel


Innovációs versenyt hirdet a Telekom

Figyelő Online
2013.02.23  11:18   
mail
nyomtatás
A Telekom csoport nemzetközi innovációs versenyt hirdet, amelyre magyarországi jelentkezőket is várnak, a nyertes ötletből terméket fejlesztenek, a megvalósítást pedig 500 ezer euróval támogatja vállalatcsoport - közölte a Magyar Telekom.
A Telekom csoport nemzetközi innovációs versenyt hirdet, amelyre magyarországi jelentkezőket is várnak, a nyertes ötletből terméket fejlesztenek, a megvalósítást pedig 500 ezer euróval támogatja vállalatcsoport - közölte a Magyar Telekom.

Ötleteket öt kategóriában várnak, ezek a digitális otthon, kommunikációs szolgáltatások, energia, virtuális platform és felhőalapú szolgáltatások.


Pályázni egyénileg és csapatban is lehet. Várják diákok és start-up vállalkozások ötleteit, továbbá pályázhatnak a Deutsche Telekom és leányvállalatainak dolgozói is.


A pályázók személyesen mutatják be ötleteiket, majd egy több fordulós értékelési folyamatot követően nemzetközi zsűri választja ki a nyerteseket. Ezután a Telekom csoport szakértői a koncepciót termékké vagy prototípussá fejlesztik. Az ötlet továbbfejlesztéséhez a Telekom 500 ezer euró értékben biztosít erőforrásokat, beleértve a hardvert és szoftvert, hozzáférést a Telekom infrastruktúrájához, valamint a globális értékesítési és marketing csatornák használatát. A termék üzleti tervének elkészítéséhez tanácsadók nyújtanak majd segítséget. A verseny második és harmadik helyezettje is értékes díjakat nyer.


A verseny ötletgazdái a berlini Telekom Innovation Laboratories (T-Labs), a T-Mobile Lengyelország és a Magyar Telekom voltak, a verseny lebonyolításában partnerként közreműködik az EIT ICT Labs Germany.
A pályázatokat március 31-ig lehet elküldeni a www.telekom-innovation-contest.com címre.

mail
nyomtatás
címkék: innováció

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200