brusszel


A gázáron múlhat Ukrajna IMF-hitele

Figyelő Online
2013.02.24  12:06   
mail
nyomtatás
A bolgár eseményekből okulva nem emeli az ukrán kormány a lakossági gázárat, bukhatják az IMF hitelét.
Viktor Janukovics ukrán elnök pénteken élő tévéműsorban jelentette be, hogy nem emelik a földgáz árát, és a kormány havi 500 millió dollár gázártámogatást nyújt a fogyasztóknak.

A Standard Bank egyik elemzője szerint Janukovics kijelentésével alapvetően megváltozott az elmúlt hetek ukrán álláspontja a gázár kérdésében. Timothy Ash szerint ebben valószínűleg nagy szerepe van annak, hogy Bulgáriában a héten lemondott a kormány az erőszakossá vált tüntetések miatt, amelyeket az áramdíj emelése váltott ki.

Ukrajna 15 milliárd dollár hitelről kíván megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal. Az erről szóló tárgyalások első fordulója február közepén záródott le, az újabb fordulót márciusra tervezik. A megállapodás azért is fontos lenne Kijevnek, mert az idén 9,1 milliárd dollár külföldi adósságot kell rendeznie a tavalyi 6,5 milliárd dollár után.

A 9,1 milliárd dollárból 6,4 milliárd dollárt az IMF-nek kell visszafizetnie. Ukrajna eddig hét megállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal, de az utolsót, amely szintén 15 milliárd dollárról szólt, a washingtoni székhelyű szervezet 2011 márciusban felfüggesztette, mert Kijev elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését.

Ezek közül néhányat azóta jóváhagyott a parlament, de Ukrajna továbbra is adós a lakossági gázár emelésével. A népszerűtlen intézkedés az IMF szerint elengedhetetlenül fontos az államháztartási hiány mérsékléséért. A tavalyi deficit 6,7 milliárd dollár, a GDP 3,8 százaléka volt, ami csaknem duplája az egy évvel korábbinak.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.