brusszel


Továbbra is sztrájkolnak a Dunaferrnél

Figyelő Online
2013.02.25  10:32   
mail
nyomtatás
Nyugalomban telt a hétvége, továbbra is békésen, atrocitásoktól mentesen zajlik a dolgozók sztrájkja az ISD Dunaferr Zrt.-nél - tájékoztatta a sztrájkbizottság elnöke hétfőn az MTI-t.
Mucsi Zoltán elmondta: a múlt pénteken nem ültek tárgyalóasztalhoz a munkáltatóval, ezért a hétfőn szeretnének egyeztetni. A sztrájkbizottság mindenképpen a tárgyalások folytatása mellett van, a menedzsment álláspontját egyelőre nem ismerik - tette hozzá. Jelezte, hogy elkezdték összeírni azokat a munkavállalókat, akik részt kívánnak venni szerdán a budapesti orosz nagykövetség elé tervezett demonstráción. A részvételét előzetesen jelző 400-500 embert autóbuszokkal juttatják majd el a helyszínre.

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség hivatalos honlapján található felhívás szerint a demonstráció célja, hogy tiltakozzanak a főtulajdonosi álláspont ellen, miszerint a közel 7000 munkavállaló olyan munkát végez, amely már ötödik éve növeli a Dunaferr társaságcsoport veszteségét. Szeretnék felhívni a főrészvényes orosz tulajdonú állami bank, a Vnyesekonom Bank figyelmét és kikényszeríteni pénzügyi beavatkozását a vállalat gazdálkodásának erősítésére. Tiltakoznak az ellen is, hogy a "Dunaújvárosban a munkájukat becsülettel végző munkavállalók munkáját az orosz nagytőke tudatosan leértékelje", illetve tudatni kívánják a tulajdonosokkal, hogy a Dunaferres munkavállalók nem szeretnék, ha 2013-ban csökkenne a reálkeresetük.

A határozatlan idejű általános sztrájkot múlt kedden jelentette be az ISD Dunaferr Zrt. két reprezentatív szakszervezete, miután előbb a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, majd a Dunaferr Ifjúsági Szervezet is elutasította a munkáltató bérfejlesztési ajánlatát. Az érdekvédők a munkabeszüntetést a 2013. évi bér- és szociális megállapodás kikényszerítése érdekében indították. Az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje múlt kedden az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában azt írta, hogy a szakszervezeti követelés és a cégvezetés által ajánlottak között a különbség olyan kis mértékű, ami miatt nem szabadna kockáztatni a cég jövőjét.

Evgeny Tankhilevich cégvezető rámutatott: a sztrájk a dolgozók és a munkáltató szempontjából egyaránt hátrányos: közvetlen anyagi kárt okoz a vállalatnak, bizalomvesztéssel jár az üzleti partnerek részéről, és veszélybe sodorja a jövőbeni fejlesztéseket. A modernizációs projektek iránt a tulajdonos elkötelezett, de véleménye szerint ezeket csak rendezett működési körülmények között lehet folytatni. Úgy vélte, a vállalatvezetés elfogadható mértékű bérajánlatot tett, erőn felüli kötelezettségvállalással.A cég vezetése február 15-én az addigi 2,1 helyett 3,5 százalékos új bérfejlesztési javaslatot adott át a szakszervezeteknek, a sztrájk elindításához általuk megszabott határidő lejárta előtt. A szakszervezeti szövetség korábban 5,2 százalékos béremelést követelt.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.