brusszel


Drágít a Volán

Figyelő Online
2013.02.26  08:39   
mail
nyomtatás
Emelik március közepétől az utazási tarifákat egyes vidéki Volánbusz-járatokon - számol be róla a Magyar Nemzet.
A lap keddi cikke szerint nem az alapdíjat emelik, hanem a tavaly már egyes járatokon bevezetett pótdíjat újabb viszonylatokra is kiterjesztik. Mindeddig csak az autóbuszos cégek egy része közölte, hol kell március 15-től fizetni a legalább 150 forintos kiegészítő jegyet - ismerteti a lap az Iho.hu szakportálra hivatkozva.

Az Alba Volánnál a Székesfehérvár-Budapest autópályás expresszjáratok lesznek drágábbak. A szomszédos Vértesnél ellenben a tipikusan nem sztrádán haladó, a fővárost nem érintő, sűrűbben megálló, vagyis a vasúti gyorsvonatokhoz hasonlítható távolsági buszokon kell többet fizetni Balaton, Szeged, Szombathely irányába. A Pannon Volánnál a Pécs-Győr viszonylat érintett.

Az Iho.hu információi szerint szinte mindegyik Volánnál lesznek olyan új járatok, amelyekre meg kell váltani a kiegészítő jegyet. Ennek az ára megegyezik a 2012. szeptemberétől a vasúti IC-ken és néhány volános expresszjáraton alkalmazott tarifával. Vagyis száz kilométerig 150 forint, afelett pedig sávosan emelkedik. A bérleteknél most nincs emelés.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.