brusszel


Okosóra-őrület

Figyelő Online
2013.02.28  14:14   
mail
nyomtatás
Igazi robbanás előtt áll az okosórák piaca: a Samsung heteken belül, de az Apple is még idén piacra léphet csuklón viselhető, hasznos és igen keresett okostelefon kiegészítőkkel.
Nem saját ötletet követnek, hanem úttörőcégeket másolnak, mégis óriási piaci hatású lesz, hogy az Apple és a Samsung is beszáll az okos karóra (smart watch) üzletbe. Az új karórák gyakorlatilag az okostelefonok kiegészítői, olyan miniszámítógépek, amelyek a tulajdonos telefonjával és/vagy táblagépével vannak állandó kapcsolatban. Csuklónkon látjuk, sőt kis rezgőmotor révén érezzük is, ha SMS-t kapunk, hívásunk fut be, vagy éppen milyen zenét játszik a zsebünkben lapuló telefon. Egy független gyártó új modellje, a Cookoo még azt is képes jelezni, ha mobilunk vagy tabletünk bizonyos távolságnál messzebb kerül tőlünk, azaz az óra jelez, mielőtt véglegesen ottfelejtenénk szeretett masinánkat valahol.

Szélesebb körben először a Pebble (kavics vagy hegykristály) nevű okosóra ötlete terjedt el. A kütyü tavaly tavasszal minden idők legsikeresebb közösségi finaszírozási projektjévé vált a Kickstarter.com oldalon. Itt közel 69 ezer ember adott le előrendelést a tervezés alatt álló Pebble-re, 115 dolláros áron, és a projekt 10,27 millió dollárnyi (mintegy 2,2 milliárd forintnyi) közösségi pénzhez jutott.

További részletek a Figyelő 2012/09-es számában.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200