brusszel


Egymilliárd forint szja-t buktak tavaly az egyházak

Figyelő Online
2013.02.28  08:17   
mail
nyomtatás
Nagyjából egymilliárd forinttal csökkent a személyi jövedelemadóból az egyházaknak utalt egy százalék azt követően, hogy életbe lépett az egyházakra vonatkozó szigorúbb jogszabály - írja a Napi Gazdaság.
A lap csütörtöki száma szerint a jövedelemadó egykulcsossá tétele önmagában is jelentősen csökkentette a felajánlható összeget. Az is számított, hogy a 2011. évivel szemben nem 87, hanem csak 31 egyház részesülhetett a felajánlásokban. Egy részük egyesületként versenybe szállhatott a civileknek járó egy százalékért, ám ott öldöklő a verseny: összesen mintegy 25 ezer szervezet küzd a felajánlásokért. Az egyházak tavaly csaknem 3,9 milliárd forintot kaptak az szja-felajánlásokból, míg 2011-ben még közel ötmilliárd forintot.



A legtöbbet (2,298 milliárd forint) változatlanul a Magyar Katolikus Egyház kapja, a második legnagyobb összeget (833 millió forint) pedig a Magyarországi Református Egyháznak ajánlották fel. Az egyházi státus adózási szempontból is komoly előnyt jelent. Például, ha a gazdasági tevékenységből származó bevétel a teljes bevétel 15 százalékát nem haladja meg, az egyháznak adót sem kell fizetnie, míg ez az egyesületek esetében csak tíz százalékig van így, és legfeljebb tízmillió forint bevételig.

Az egyházi személyek után csak a minimálbérig kell megfizetni a járulékokat és az adót, függetlenül attól, hogy mennyi a juttatás, igaz, pénzbeni egészségügyi ellátást nem kaphatnak, vagyis valaki vagy gyeden van, vagy egyházi személy - a kettő együtt nem lehetséges - írja a lap.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.