brusszel


Búcsúzik Matolcsy György?

Figyelő Online
2013.02.28  11:09   
mail
nyomtatás
Matolcsy György szerint 2013 elején lezárul egy korszak a magyar gazdaságpolitikában. A nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban megjelent szokásos heti írásában kifejtette: mára a kormány bizonyította gazdaságpolitikája helyességét, több országról ugyanis a közeljövőben fog kiderülni, hogy nem képes a 3 százalék alatti deficit tartására és az államadósság csökkentésére, miközben Magyarország feljebb lépett ebből az állandó pénzügyi fenyegetés alatt álló csoportból.
"Ez óriási bravúr, igazi gazdaságtörténeti fordulat" - írta a miniszter. Hozzátette, hogy hasonlóra az ország csak kétszer volt képes száz éven belül: 1924 és 1927, valamint 1946 és 1948 között.A gazdasági sikerek között említette, hogy a kormány - szavai szerint - megszorító politika nélkül éri el a költségvetési egyensúly helyreállítását, az államadósság csökkentését, a foglalkoztatás bővülését, miközben megőrzi a folyó fizetési mérleg többletét és lép a népesedési fordulat felé.

A korábbi kormányok és az Orbán-kormány gazdaságpolitikája közötti markáns különbséget mutatja az is, hogy míg a nettó reálkeresetek 2006-2009 között 3 százalékkal csökkentek, addig 2010-2012 között már közel 4 százalékkal nőttek - fogalmazott. Hozzátette, hogy ez a gazdaságpolitikai különbség őrizte meg a kormány cselekvőképességét. Matolcsy György úgy fogalmazott: mindennek ára van, így a nem hagyományos magyar gazdaságpolitikának is. A költségvetési konszolidációhoz választott eszközök erős érdekcsoportok ellenállásába ütköznek.

Ezek közül a nagy uniós üzleti csoportok - bankok és multinacionális cégek - minden lehetséges eszközzel nyomás alatt tartják a kormányt - írta. "Ez áll a médiatámadások, az uniós kötelezettségszegési eljárások, a leminősítések, a pénzpiaci spekulációk és a politikai támadások mögött" - fogalmazott.Végezetül megjegyezte: a magyar megoldások segíthetik az uniót, hogy újból dinamizálja az európai tehetséget és vállalkozó szellemet.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.