brusszel


Megszólalt az új jegybankelnök

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2013.03.01  14:27   frissítve: 2013.03.01 16:51
mail
nyomtatás
Az elmúlt 33 hónap gazdasági sikerei alapvetően meghatározzák a Magyar Nemzeti Bank következő hat évének működését - mondta Matolcsy György jegybankelnök-jelölt, kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának pénteki ülésén.
16:50 - Vargát is támogatta a bizottság

A kérdések után újra Vargáé a szó. Elmondta, mindent meg fognak tenni, hogy növekedjenek a beruházások Magyarországon, e célt szolgálják a stratégiai megállapodások a cégekkel. A miniszterjelölt szerint a válság alatt hozott intézkedések a családok tehermentesítését célozták. Szavaiból arra lehetett következtetni, hogy ezt a tehermegosztást tudomásul vették a terheket megkapó cégek.

A bizottság Varga Mihály miniszteri jelölését is támogatta, személyét alkalmasnak találta a kinevezésre. Ezzel véget ért az ülés.

16:21- Varga maradna unortodoxiában?


Varga Mihály azzal kezdte meghallgatását, hogy a gazdaságpolitika iránya és céljai nem változnak: a foglalkoztatás növelése és az adósságcsökkentés. - A kormányzatnak mindenképpen törekednie kell arra, hogy ösztönözze a gazdaság növekedését, ez egy harmadik célnak tekinthető - tette hozzá. Fontosnak nevezte a kiszámíthatóságot a gazdaságpolitikában, amire az előttünk álló konszolidációs időszakban mód nyílik. Ezzel összefüggésben külön megemlítette az adózás területét.

Nyomatékosította, hogy a kormány tartani akarja az idei (3 százalék alatti) deficitcélt, ki akar kerülni a túlzottdeficit eljárás alól, és emiatt sem lesz, nem lehet jövőre választási költségvetést készíteni. Most jönnek a kérdések.

15:47 - Támogatták Matolcsyt

Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága pénteki ülésén 18 támogató, 7 elutasító és 1 tartózkodó szavazat mellett támogatta Matolcsy György jegybankelnöki, és Balog Ádám alelnöki kinevezését.

A gazdasági bizottság ülését követően a köztársasági elnök nevezheti ki a Magyar Nemzeti Bank új elnökét. Matolcsy György kinevezése esetén az államfőnek tesz esküt.Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel jelentette be, hogy - a piaci várakozásoknak megfelelően - eddigi nemzetgazdasági miniszterét, Matolcsy Györgyöt jelöli MNB-elnöknek.

15:43 - Matolcsy azt ígéri, független lesz a jegybank

Matolcsy a hozzá intézett kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a magyar jegybank a jövőben is független lesz a kormánytól, de nem lesz független az államtól, a nemzettől. Újra megemlítette, hogy a jegybank egyik feladata a magyar gazdaság támogatása.


Megerősítette, hogy Magyarország külső eladósodottságát csökkenteni kell, melynek során a forint alapú adósságfinanszírozásra kell helyezni a hangsúlyt. A növekedési kilátásokról elmondta, a bővülésnek előfeltételei voltak, jelesül az eladósodás mérséklése, először itt kellett eredményt elérni. Hozzátette: világra szóló sikerről sajnos nem lehet beszélni.

A folytatásban elmondta: meg fogják vizsgálni azokat a jegybankon belül készült tanulmányokat, amelyek a bevethető eszköztárat veszik górcső alá, s ez alapján döntenek a monetáris tanáccsal a szóba jöhető lépésekről. Az Orbán Viktor kormányfő ma reggeli rádiónyilatkozatában említett 16 jegybanki eszközről konkrétumot azonban - a hozzá intézett kérés ellenére - nem mondott.

A meghallgatás ezzel véget ér, a gazdasági bizottság támogatta Matolcsy György elnöki, továbbá Balog Ádám alelnöki kinevezését. Hamarosan kezdődik a nemzetgazdasági miniszteri posztra jelölt Varga Mihály meghallgatása.

15:04 - Jönnek az ellenzéki és a kormánypárti kérdések

Elsőként ellenzéki képviselők kértek szót: a szocialista felszólaló csalódásról beszélt, mert "bejött a papírforma", Matolcsy lesz a jegybankelnök, akinek a kinevezését rendkívül veszélyesnek nevezte a gazdaságra. A Jobbik szerint a nemzetközi pénzvilág az Európai Központi Bankon keresztül birtokolja a magyar monetáris politikát, s az ezt szolgáló "slepp" kisöprését kérte a jelölttől.


Rogán Antal bizottsági elnök szerint a szocialisták nyolc éves kormányzása, a 85 százalékra duzzasztott államadóság jelentette az igazi veszélyt a gazdaságra. Az elmúlt hat év jegybanki politikáját sikertelennek nevezte, mert bár szerinte volt ehhez eszköz az MNB-ben, mégsem sikerült megakadályozni a devizahitelezés elharapózását, illetve az infláció elleni harc is eredménytelen volt (a 3 százalékos célt nem tudták elérni).

Egyetértett Matolcsyval, hogy konzervatív monetáris politikát kell folytatni, és örömmel fogadta, hogy a jegybank több gazdasági szereplő véleményére is kíváncsi lesz. Ezzel kapcsolatban felvetette, hogy miközben a sajtóban folyik a vita a kamatszintről, "megkérdezte bárki is a gazdaság szereplőit, mit szólnak a csökkenő jegybanki alapkamathoz?"

Végül megjegyezte, helyes a jegybanki célok törvényben meghatározott sorrendje, ahol az árstabilitás áll az első helyen.

14:37 - Így mutatkozott be a jegybank új elnöke


Matolcsy György a kormány általa sikeresnek nevezett gazdaságpolitikájának eredményeit sorolta fel nyitányként a mai gazdasági bizottsági meghallgatásán. A jegybankelnök-jelölt szerint 2013-ban is biztonságosan 3 százalék alatt tudja tartani a hiányt a kormány.

Kiemelte, hogy a foglalkoztatás bővítése alapvetően fontos a növekedési tervek megvalósításához, majd sikeresnek nevezte az elmúlt 33 hónap adósságfinanszírozását. - Az állam pénzügyeinek rendbetétele határozza meg a következő hat év jegybanki tevékenységét, amit a hatályos MNB-törvény alapján, tehát az árstabilitás, a pénzügyi stabilitás és a kormány gazdaságpolitikája támogatásának figyelembe vételével folytatnak- jelentette ki Matolcsy.



Ezt követően a devizahitelezéssel szembeni ellenérzéseit osztotta meg a hallgatósággal, majd az inflációt nevezte meg ellenségként, aminek a magas szintje szerinte rontja az üzleti környezetet.

Később a liberális és a konzervatív monetáris politikák közti különbségeket ecsetelte, hitet téve az utóbbi mellett. Szerinte a "liberális, felelőtlen" monetáris politika nem tekinti magát a nemzetállamnak, szemben a "felelős konzervatív" vonallal, amely a másik két jegybanki cél - tehát az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás - veszélyeztetése nélkül támogatója a kormány gazdaságpolitikájának.

Nyitott, a kormánnyal partneri viszonyban lévő jegybankot akar, amelyik jobban teljesíthet a következő hat évben, mint az előző hat évben. Most a bizottsági tagok kérdésein a sor.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.