brusszel


Tízéves busztendert írt ki Salgótarján

Figyelő Online
2013.03.05  12:38   
mail
nyomtatás
Tíz évre szóló közszolgáltatási szerződést hirdetett Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a nógrádi megyeszékhely buszközlekedésének biztosítására, a tender nyertesének júliustól a jelenleginél ideálisabb járatszervezést kell biztosítania.
A Nógrád Volán Zrt. 2005-ben kötött salgótarjáni közszolgálati szerződése tavaly decemberben járt volna le, ezt a testület az új tender kiírásáig meghosszabbította. A város az elmúlt évben több alkalommal is konfliktusba keveredett a Volánnal: a személyszállítási társaság például a veszteségeire hivatkozva keresetet indított az önkormányzat ellen, és harminc százalékkal csökkentette a megtett kilométerek számát.

A drasztikus járatszám-csökkentés a városlakók és a városvezetés elégedetlenségét váltotta ki.Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek kedden elmondta: a Nógrád Volán Zrt. 2005-től visszamenőlegesen követelte az üzleti tervében kalkulált veszteségeit, amit 678 millióra becsültek. Az önkormányzat ennek jogosságát vitatta, így a Volán-társaságok tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő végül kiegyezett 150 millió forint megfizetésével. Hozzátette: Salgótarján 40 millió forinttámogatást is nyújtott a szolgáltatónak, a városi testület döntése alapján ezt az idén 120 millióra emelik.A polgármester megjegyezte: az önkormányzat közgyűlése által jóváhagyott új tender a korábbitól jobb autóbusz-közlekedést ígér a városlakóknak.

A kiírásból kiderül: a nógrádi megyeszékhely közgyűlése az idei év eleji állapotokra alapozta a pályázatát, fenntartva a menetrend-változtatási igényt is. A személyszállítással foglalkozó cégek ajánlatát május 9-ig várják. Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2013. május 31., a közszolgáltatási szerződést június 5-én tervezik megkötni. A nyertes cég a 2023. július 1-jéig szóló szerződés szerint az idén július elsejétől kezdheti meg a tevékenységét.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.