brusszel


Dánia virtuális háborúja

Figyelő Online - Polgár Mátyás
2013.03.05  14:44   
mail
nyomtatás
Dánia szélmalomharcot vív a szólásszabadság ellenségeivel, ám konszolidáció helyett csak tovább mélyíti a szakadékot a Nyugat és az iszlám világ között - olvasható a CNN blogján.
Néhány hete egy postásnak öltözött merénylő a lakásánál próbálta meg lelőni az ország egyik legnagyobb iszlám ellenes kritikusát, Lars Hedegaardot - a merénylet sikertelen volt. A rendőrség a támadót azóta sem találja, sőt, még az indítékot sem tudták egyértelműen megállapítani. A gyilkossági kísérlet a politikai skála gyakorlatilag minden részéből heves reakciókat váltott ki. Helle Thorning-Schmidt miniszterelnök a szabad véleményalkotás elleni támadásnak minősítette az esetet.

Alig pár nappal később egy szinte rögtönzött megbeszélésen a nemzet befolyásos politikusai és véleményalkotói már összhangban állították, hogy a szólásszabadság ostrom alatt áll, és összefogást sürgettek a védelme érdekében. Hasonló események zajlottak le az emlékezetes 2006-os képregény-botrány idején is. Mindeközben egyre erősödik a félelem, hogy az események hamarosan más országokban is megismétlődnek, és ez a mentalitás elterjed majd a világ egyéb országaiban is.

Még évekkel a Mohamedet ábrázoló karikatúrák megjelenése előtt, 2001-ben az akkori konzervatív miniszterelnök, Fogh Rasmussen „kulturális harcot" hirdetett az „ízlés bírái" ellen. A politikai célkitűzés köré hamarosan mozgalom szerveződött, amely szót emelt a muszlim bevándorlók ellen, és támadta az iszlámot.

A nyugati közvélemény azonban korántsem ilyen radikális. Látható ez abból is, ahogy a YouTube-ra feltöltött ellentmondásos videóra (Innocence of Muslims - A Muszlimok Ártatlansága) reagáltak. Az iszlám országokban ezúttal is tüntetések sora kísérte a feltöltést, de a nyugati vezetők hatékonyan kezelték a konfliktust. Catherine Ashton, az EU külügyi tanácsának vezetője az Arab Ligával, és a Szervezet az Iszlám Együttműködésért mozgalommal közös nyilatkozatot adott ki, melyben elítélték a vallási gyűlöletre való buzdítást.

Nem meglepő, hogy Dánia más álláspontot képvisel. A Wall Street Journalben olvasható dán értékelés szerint „Európa már lemondott az erkölcsi vezetésről", valamint „a liberális demokráciák már nem is akarnak harcba bocsátkozni" a szólásszabadság ügyéért. Dánia minden ilyen incidenst úgy mutat be, mintha azok a nyugati értékek létét fenyegetnék. Ezzel lehetővé teszik, hogy a szélsőségesek tematizálják a közbeszédet, akik szerint már most is ideológiai háború zajlik. A radikálisok így saját eszközükként használhatják föl a liberális szólamokat: a szólásszabadság szentségét hangoztatva fogalmazhatják meg idegengyűlölő nézeteiket.

A dániai események tanulsága, hogy a szólásszabadságra alapozott ideológia csak konfliktusforrásnak jó. Ha a mérsékelt politikusok képtelenek leszámolni a szélsőséges és megosztó értelmezésekkel, akkor konfliktusok egész sorára számíthatunk a közeljövőben. És ez, a lehetséges reakciókat figyelembe véve, még nem is a legrosszabb forgatókönyv.

Fabrizio Tassinari a Külpolitikai Tanulmányok vezetője a dániai Nemzetközi Tanulmányok Intézetben. Mona Kanwal Sheikh az intézet Ph.D. kutatója.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200