brusszel


Marhaló - Begyűrűzött a lóhúsbotrány

Figyelő Online - Szirmai S. Péter
2013.03.07  14:00   
mail
nyomtatás
Magyar cégek is érintettek lehetnek a nyugat-európai lóhúsbotrányban, miután egy Pest megyei üzem marhahúsos termékében megtalálták a ló DNS-ét.
Münchhausen báró félbevágott lovának esete piskóta ahhoz a nejlonba csomagolt fél lóéhoz képest, amely az egyik XVIII. kerületi kereskedés környékén bukkant fel egy amúgy nem hűtött Mazda furgonban. Információink szerint az élelmiszer-biztonsági hatóság munkatársai épp a kisteherautó rakodásakor értek a pestimrei nagykereskedelmi egységbe. Az ellenőrök felszólították a gépkocsivezetőt a húsáru eredetének igazolására, ám ő inkább elhajtott a helyszínről.

A tetem - úgy tudjuk - nem a megsemmisítőben végezte, hanem kalandos és gyanús körülmények között eljutott egy Pest megyei vágóhídra. Onnan egy szintén a megyében üzemelő húsüzemhez került, végül marhahúsos termékként jutott el a fogyasztókhoz. A feldarabolt lóhús ugyanis színében és állagában annyira hasonlít a marháéra, hogy felkockázva nehéz megkülönböztetni. Minderre az után derült fény, hogy egy németországi független élelmiszer-vizsgáló laboratórium - a Wessling - ló-DNS-t talált több magyarországi marhahúskészítményben.


Fotó: Getty/Europress

A vidékfejlesztési tárca illetékese megerősítette a hírt, amely önmagában még nem sokat jelent, hiszen ló-DNS szennyeződésként is bekerülhetett más termékbe, főleg, ha a gyártó cégek lóhúsos árut is előállítanak. Az élelmiszer-hamisítás tényét például az bizonyíthatja, hogy mennyi és milyen arányú lóhúst talál a vizsgálat a termékben.
A lóhús sok évszázados szereplője a magyar gasztronómiának, a dietetikusok szerint kifejezetten előnyös a fehérje-összetétele, amely teljes értékű. Gond akkor van, ha a lóhúst nem tüntetik fel a termék összetevői között, mert ez hamisításnak minősül. A nem szerepeltetett összetevő eredete titokban marad, így nem tudni, hogy megfelel-e az élelmiszer-biztonsági előírásoknak, például kezelték-e az állatot olyan antibiotikumokkal, amelyek az emberi szervezetbe kerülve veszélyes lehetnek.

Információnk szerint az élelmiszer-biztonsági hatóság több céget is vizsgál lóhúsügyben. Az egyik az idén húszéves Zimbo Perbál Húsipari Termelő Kft. Jens Hillebrand ügyvezetőtől megtudtuk, mivel az európai húsbotrány egyre több gyártót érint, a Zimbo óvatosságból, saját hatáskörben indított vizsgálatot. Egy akkreditált német laboratóriumot bízott meg, hogy minden beszállított marhahús-alapanyagot vizsgáljon át, és az ellenőrzés eredményeként nyomokban lóhúst talált az egyik beszállítótól származó marhahússzállítmányokban. Elővigyázatosságból ezért 3 terméket, a debrecenit, a marhapárizsit és ennek light változatát azonnal zárolta és megsemmisíti. E termékek kiszállításában ezért kisebb fennakadás van, mivel a cég alapelveinek megfelelően elsődleges szempont, hogy csak újonnan vásárolt, tiszta alapanyagból készült termékeket kínálnak vásárlóik számára. A többi Zimbo termék szerencsére nem érintett.


A nyomokban lóhúst tartalmazó marhahússzállítmányok, amelyek vélelmezhetően szennyeződésből erednek, az ez év elejétől kizárólagos marhahús-beszállító dabasi D-Meat Kft.-től származnak. A Zimbo éppen azért választotta az új partnert, hogy a forrás a legátláthatóbb és a legtisztább legyen. Nem ártott az óvatosság, de a Zimbo még időben lépett, és ezentúl a még alaposabban visszakövethető osztrák piacról szerzi be a marhahúst. A jövőben pedig minden felhasznált marha-hústételt véletlenszerű DNS-tesztnek vetnek alá. A Figyelő kereste a dabasi D-Meat Kft.-t is, de a két tulajdonos-ügyvezető lapzártánkig nem élt a megszólalás lehetőségével. Azt a következő napok vizsgálati eredményei mutatják meg, hogy az élelmiszer-biztonsági hatóság más cégeknél talál-e nagyobb arányú lóhúst a marhahústermékekben.


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.