brusszel


A megyéké lesz a vállalkozásfejlesztési alapítványok alapítói joga

Figyelő Online
2013.03.08  15:54   
mail
nyomtatás
A megyei önkormányzatokhoz kerülnek vissza a megyei intézményfenntartó központok által a vállalkozásfejlesztési alapítványokban gyakorolt alapítói jogok - tájékoztatta a kormány döntéséről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-t.
A tárca közleménye szerint az átadást nemcsak a célszerűség indokolja, hanem az is, hogy a konszolidációt követően a megyei önkormányzatok a jövőben alapvetően fejlesztési feladatokkal foglalkoznak majd, így ehhez jobban kapcsolódik az alapítványok tevékenysége.

A megyei vállalkozásfejlesztési alapítványok többségükben a megyei önkormányzatok, települési önkormányzatok és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány alapításával jöttek létre 1991 és 1996 között, hogy mikrohitelt, tanácsadást nyújtsanak a vállalkozásoknak. Alapítói jogukat - részben vagy egészben - a megyei önkormányzatok gyakorolták.

Ez a jog a közigazgatási rendszer változásával, 2012. január 1-jén az államra szállt át, illetve a megyei intézményfenntartó központokhoz, és így - azok 2013. március 31-i megszűnéséig - az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) irányítása alá tartozik.A kormány kiemelt célja a helyi és területi közigazgatási rendszer teljes szervezeti áttekintése és megújítása, alacsony hatékonyságának orvoslása és a struktúra átláthatóbbá tétele.

Ennek érdekében alakították ki 2011. január 1-jével a fővárosi és megyei kormányhivatalokat, amelyekhez 2012. január 1-jén a megyei önkormányzatok konszolidációja és a megyei intézmények átvétele kapcsolódott - áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.