brusszel


Kínában egyre több a nő a vezetői posztokon

Figyelő Online
2013.03.08  17:38   
mail
nyomtatás
A világon Kínában vannak a legnagyobb arányban nők a vállalatvezetés magas pozícióiban - derült ki egy friss jelentésből, amely szerint ezeknek a posztoknak 51 százalékát töltik be nők - számolt be a nemzetközi nőnapra időzített összeállításában a China Daily című angol nyelvű napilap.
Az arányokban bekövetkezett változás jelentős, mivel az egy évvel korábbi felmérés alkalmával mindössze 25 százalékban képviseltették magukat a felső szintű menedzsmentben a nők. A világátlag jelenleg 21 százalék.A Grant Thornton nemzetközi könyvelő cég által készített felmérés szerint Kínában a HR-igazgatók 81 százaléka, míg a pénzügyi vezérigazgató-helyetteseknek a 61 százaléka nő.

A kutatók megállapították, ezek azok a posztok, ahol különösen szükség van a részletekbe menő ellenőrzés képességére, valamint a kommunikációs készségre.A 200 kínai vállalatot vizsgáló tanulmányból az is kiderült, hogy az igazgatótanácsi tagságból a nők 21 százalékban részesednek; a globális átlag 19 százalék. A vezérigazgatók közül minden negyedik nő, ami jelentős emelkedés 2012-höz képest, amikor 9 százaléknyian töltötték be ezt a pozíciót.

A felmérés ugyanakkor megállapította, hogy Kínában több ágazatban még mindig nem indulnak egyenlő eséllyel a nők a férfiakkal. Egyesek szerint a kvóták meghatározása javíthatna a helyzeten, míg más szakemberek úgy vélik, a nők karrierjének módszeres egyengetése sokkal célravezetőbb lenne.A világban a vezető beosztások 24 százalékát töltik be nők, tavaly ez az arány 21, míg 2011-ben 20 százalék volt - teszi hozzá elemzésében a Grant Thornton.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.