brusszel


Múmiákon fedeztek fel érelmeszesedést

Figyelő Online
2013.03.11  15:59   
mail
nyomtatás
Már a négyezer évvel ezelőtt élt emberek is érelmeszesedéssel küzdöttek - derült ki az eddigi legátfogóbb múmiatanulmányból, amely a betegség nyomai után kutatva vizsgálta a holttesteket.
A kutatók szerint az eredmények azt sugallják, hogy a szívbetegség sokkal inkább az öregedés természetes velejárója, és nem köthető közvetlenül a modern világ olyan kockázati tényezőihez, mint a dohányzás, a zsíros ételek fogyasztása és a mozgásszegény életmód. Az érelmeszesedés (ateroszklerózis) szívrohamot és agyi érkatasztrófát okozhat - emlékeztetett a tanulmány. A 137 múmián végzett komputertomográfiás (CT) vizsgálat az ateroszklerózis lehetséges vagy biztos jeleit mutatta a vizsgált holttestek mintegy harmadánál. Mint azt a tanulmányt vezető Randall Thompson, a Kansas City-ben működő Szent Lukács Közép-Amerikai Szív Intézet kardiológusa elmondta, a negyvenéves kor után elhunyt egyének mintegy felénél tapasztaltak vaszkuláris kalcifikációt. A vizsgált múmiák több mint fele Egyiptomból, a többi Peruból, Délnyugat-Amerikából és az Aleut-szigetekről származott a Kr.e. 3800 és a Kr.u. 1900 közötti periódusból. "A szívbetegség már négyezer évvel ezelőtt is kísértette az emberiséget szerte a világon" - közölte Thompson.



Az érelmeszesedés jeleit mutató múmiák többségénél azonban a szakemberek nem tudták megállapítani, hogy szívbetegség volt-e a halál oka. A tanulmány eredményeit az Amerikai Kardiológiai Testület vasárnapi találkozóján ismertették San Franciscóban, és a Lancet című orvostudományi folyóirat internetes oldalán is közzétették azokat. A kutatókat meglepte, hogy még az Aleut-szigetek ókori lakóinál is észlelték az ütőerek megkeményedését, róluk ugyanis úgy tartják, hogy vadászó-gyűjtögető emberek révén egészséges életmódot folytattak. "Kimondhatjuk, hogy a ma emberének nem kellene annyira bűnösnek éreznie magát a szívbetegség esetleges kialakulása miatt, mivel úgy tűnik, hogy túlértékeltük azt az elméletet, amely szerint az egészséges életmóddal teljesen kiküszöbölhető a kockázat" - húzta alá a szakember.

Thompson szerint ismeretlen tényezők is hozzájárulhattak a múmiák összeszűkült ereihez. Az ősi pueblo indiánok, akik földalatti barlangokban éltek a mai Colorado és Utah állam területén, például tüzet használtak a fűtéshez és sütéshez, és ezáltal sok füstöt lélegeztek be, aminek ugyanolyan hatása lehetett, mint a cigarettának. Korábbi tanulmányok már találtak szívbetegségre utaló bizonyítékokat az egyiptomi múmiáknál, ám a mostani az eddigi legnagyobb és földrajzilag is legátfogóbb tanulmány, amely a témában készült, és amely különböző társadalmi rétegekből származó, illetve nagyon eltérő étrenddel bíró egyéneket vizsgált. A Zürichi Egyetemen dolgozó Frank Ruehli, a Svájci Múmia Projekt vezetője lehetséges tartja, hogy genetikai hajlam is közrejátszik az érelmeszesedés kialakulásában. Más szakértők azonban a múmiáktól származó adatok óvatos kezelésére intenek.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200