brusszel


A piaccal szemben a SIGNAL

Figyelő Online
2013.03.12  17:19   
mail
nyomtatás
A SIGNAL Biztosító Zrt. a folytatódó válság és a biztosítási piacon tapasztalható recesszió ellenére növekedéssel zárta a 2012-es évet. Díjbevételük 13,873 milliárd forintot ért el, amely a 6,5 százalékos piaci visszaesés ellenére 6,3 százalékos növekedés az előző évihez képest - hangsúlyozta Kálózdi Tamás elnök-vezérigazgató.
Klasszikus élet- és balesetbiztosítási ágban kiemelkedő növekedést értek el. Klasszikus életbiztosításban több mint 41 százalékkal, balesetbiztosításban pedig kiugró 172 százalékkal nőtt az új szerzés díjbevétele 2011-hez képest. Lakásbiztosításban a piaci 2,2 százalékos növekedéshez képest több mint 10 százalékkal emelkedtek. A casco üzletágban az általános visszaesés ellenére a SIGNAL több mint 70 százalékkal ért el több díjbevételt, mint egy évvel korábban.

A már korábban meghirdetett stratégiának megfelelően kiemelt figyelmet fordítanak a kis- és középvállalkozások biztosítására, 5,5 százalékkal nőtt az új szerzésük, állományuk pedig 4 százalékkal növekedett.

Az elnök-vezérigazgató értékelése szerint a SIGNAL 2012-ben teljesítette terveit és a várakozáson felül tovább növekedett. Ez elsősorban a megújított termékportfóliónak, a nagyobb és hatékonyabb üzletkötői hálózatnak, valamint a stratégiai partnerekkel való szorosabb együttműködésnek volt köszönhető - indokolta Kálózdi. Szerinte mindez bizonyítja azt is, hogy a válság ellenére innovatív biztosítási termékekkel eredmény érhető el még szűkülő piacon is. A fizetőképes lakossági és vállalkozói kör recesszióban is áldoz értékei védelmére.

Idén további növekedésre számít a SIGNAL. Kiemelt figyelmet fordítanak a kis- és középvállalati biztosítási állományuk növekedésére, valamint az egészségbiztosítási területen meglévő üzleti lehetőségeikre. Emellett idén jelentős erőket fordítunk társadalmi felelősségvállalásunk növelésére és cégünk transzparens, etikus vállalati működésére.

A SIGNAL - együttműködésben a Transparency International korrupcióellenes szervezettel - csatlakozott az etikus vállalatok köréhez. Idei évben pedig arany fokozatú támogatóként részt vesz Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjában.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.