brusszel


Zsugorodott a könyvpiac

Figyelő Online
2013.03.13  09:09   
mail
nyomtatás
Folytatódott 2012-ben a hazai könyvpiac zsugorodása: tavaly 58,02 milliárd forint volt az éves könyvforgalom, ami az előző évhez képest 2,52 százalékos csökkenést jelent. A könyvpiacon a legnagyobb, 5,88 százalékos visszaesést a szépirodalmi, illetve fikciós művek szenvedték el - közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) kedden az MTI-vel.
Az MKKE emlékeztett arra, hogy a hazai könyvpiac 2008-ban még 67,6 milliárd forgalmat bonyolított, a forgalomcsökkenés az elmúlt négy esztendőben nominálisan 16,1 százalékos volt. "Ha figyelembe vesszük azt is, hogy ugyanezen időszak alatt a hivatalos infláció 18,7 százalék volt, azt a tényt kell rögzítenünk, hogy a magyarországi könyvipar jövedelmezősége 2008 óta harmadával csökkent" - írta az egyesülés, amely 188 adatot szolgáltató cég beszámolója alapján állította össze a kimutatást.

A legnagyobb, 5,88 százalékos visszaesést a szépirodalmi, illetve fikciós művek piaca szenvedte el. Az ágazat kiadói 11,7 milliárd forint bevételről számoltak be (2011-ben ez 12,5 milliárd forint volt), amely a teljes piac 20,32 százaléka. Az MKKE szerint ez a részesedés még így is meghaladja az európai átlagot, amely a 15 százalékot sem éri el. A közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek választéka a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint több 250 címmel csökkent 2012-ben, az MKKE szerint ennek is köszönhető, hogy az ágazat forgalma 4,69 százalékkal esett vissza. A tankönyvek forgalma a könyvpiac 27,5 százalékát adta, 15,9 milliárd forint bevétellel. 2011-ben az ágazat 16,7 milliárd forintot ért el.A könyvszakma szempontjából meghatározó szegmensek közül csak az ismeretterjesztő könyvek ágazata ért el növekedést, 1,99 százalékosat.

Az ágazat a könyvpiac 25,49 százalékát teszi ki, 14,7 milliárd forintos forgalommal.Mérséklődött a szakkönyvek, tudományos művek, lexikonok szótárak, valamint az egyéb, felsőoktatásban használatos kiadványok forgalmának csökkenése: az ágazat 5,2 milliárd forint értékben értékesített könyveket, ami 1,07 százalékos visszaesést jelent. A könyvpiac egyetlen dinamikusan fejlődő ágazata a gyermek- és ifjúsági könyvkiadás, amely 9,6 milliárdos forgalmat bonyolított, a piacon 16,6 százalékos részesedést érve el. Az egyesülés kitért arra, hogy tavaly a hibás adatközlés miatt téves adatot jelentettek meg, így a látszólagos csökkenés valójában növekedést mutat.

Az MKKE kimutatása szerint jelentősen - 12,29 százalékkal - csökkent az idegennyelvű könyvek magyarországi importja, amely tavaly 3,4 milliárd forint forgalmat bonyolított. Stagnált a hangoskönyvek, CD-k, CD-romok forgalma, míg az e-könyveké növekedett - olvasható a dokumentumban, amely szerint a digitális könyvek mintegy 535 millió forint forgalmat értek el 2012-ben, ami 30,1 százalékos növekedést jelent. Ez azonban még ma sem éri el a teljes könyvforgalom egy százalékát, tavaly pontosan 0,92 százalék volt. Az MKKE kitért arra is, hogy nem változott a diszkontkönyvek forgalma, amely a piac 1,38 százalékát tette ki mintegy 800 millió (becsült adat) forint értékben.

Az MKKE közlése szerint a magyarországi könyvkiadók piaci koncentrációja lényegében alig módosult: a 14 legnagyobb forgalmat bonyolító piacvezető cég birtokolta 2012-ben az összforgalom 58,26 százalékát, míg 36 kiadó állította elő az összforgalom 76,5 százalékát. Az összesítés kitér arra is, hogy a külföldi tulajdonban lévő magyarországi könyvkiadók az elmúlt esztendőben megőrizték piaci pozíciójukat, az összesített könyvforgalmuk 2012-ben 12,5 milliárd forint volt, amely a könyvpiac 21,58 százalékát jelenti. A Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva az MKKE közölte, hogy az elmúlt évben 11 645 cím látott napvilágot, 2011-ben 12 456. Az összpéldányszám 2012-ben 29,7 millió volt a 2011-es 34,2 millióhoz képest, így az átlagpéldányszám is csökkenést mutat: 2750-ről 2550-re esett vissza.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.